2010. július 24.
Rock and Roll Jamboree
Velencei Vízi Vár
A rock and rollból elég kevés jutott Magyarországnak a műfaj fénykorában, az 50-es években. Évtizednyi csúszással tört be a határon ez az életérzés, zene és tánc, melyet borzalmas gyanúval méregettek a szülők és a rendszer egyaránt. De most, ezen az éjszakán mindenki elégtételt vehet az elmaradt élvezetekért, kárpótolhatja hallószervét és lábait.
Egy kis útravaló Mozarttól: „A legszükségesebb, a legkeményebb, de egyben a legfontosabb dolog a zeneművészetben a tempó.”
Fenyő Miklós a műfaj hazai élő legendája. Elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a műfajt hazánkban is jobban megismerhették. Gyermekkorában az Egyesült Államokban szívta magába a rock and rollt, és egy életre szóló szerelem lett belőle. 1967-ben alapította meg a Hungáriát. Elég kevés sor áll itt rendelkezésre ahhoz, hogy felsoroljuk Miklós sikereit és elismeréseit. Ki mit tud? első hely, többszörös arany és platinalemezek, gyémántlemez, nagy sikerű európai turnék, teltházas hazai koncertek tömkelege (köztük az, amelyen színültig töltötte a Népstadiont, ami utoljára az Aranycsapatnak sikerült), Emerton-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje… Csavard fel a szőnyeget!
Komár László nevéhez elég lenne felírni néhány dalának címét (pl.: Mond kis kócos, Amerika legszebb asszonya, No miss…), annál kifejezőbb úgy sincs. Azonnal néma dallam és lábdobolás társul az olvasáshoz. Énekelt a Scamolo, a Dogs, az Atlas, a Non-stop, a Sprint együttesekben. Első szóló nagylemezét szinte kirabolták a boltokból, így egy hónap alatt 180.000 darab fogyott el belőlük. És ahogy a rock and roll lazaságát az eleganciával ötvözi.
A Sárga Taxi 1997-ben alakult. Az együttes zenei világa az 50-es évek Amerikáját idézi. Mivel a banda nagyon tudott rock and roll játszani, mindössze két év alatt átütő sikert értek el, és Komár László kísérőzenekarává váltak. Több mint tíz éve járják az országot, és a rock and roll összejövetelek kihagyhatatlan fellépői, bulijaikat mindenhol „megemlegetik”. Fellépésükre elkíséri a Sárga Taxit a Subidubi Bogie-Vogie Táncklub.
Beleznay Endre a buli hangulatfelelőse, mint Elvis Presley. Endre rendkívül lendületes személyiség, mindenre van egy története és egy poénja, éppen ezért ha vele beszélgetsz, az nem beszélgetés, hanem Endre monológja, te pedig csak nevetsz. A Zalaegerszegi Színháznál és a Pécsi Nemzeti Színháznál kezdte pályafutását. Az országos ismertséget a Meglepő és mulatságos
műsor álriporter figurája hozta meg számára. Színpadon, filmekben és televíziós produkciókban egyaránt bizonyította tehetségét.
Álomautó bemutató az Álomautó Múzeum gyűjteményéből. Ezekből az autókból sohasem elég. Bár jómagam már jártam az Álomautó Múzeumban, a produkció szervezésének vitathatatlanul legjobb pillanata, amikor belépünk a múzeumba és egyeztetjük melyik autócsodákat lehet szerencsénk bemutatni a V Party Plus programjában.
A Holdugatók egy rock and roll történeti tánccsoport, akik a hangulatot, az életérzést, a divatot a tánc nyelvén mutatják be a nagyérdemű részére. Ez NAGYON jó lesz.
Hangulatfelelős: Beleznay Endre
Fenyő Miklós
Komár László
Sárga Taxi és a Subidubi Bogie-Vogie Táncklub
Holdugatók
Álomautó bemutató
V-Lounge Coctail Bar
Velence Cafe Piano Bar
Rádió 1 sátor
Gasztro Corner
Fashion Point
A kapunyitás egy svájci óra pontosságával 20.00 órakor történik. Ettől az időponttól kezdve indulnak a szolgáltatások, a műsorfolyam pedig általában 20.30-tól. A beléptetés folyamatával kalkulálj.
A rendezvényhelyszínhez kapcsolódó parkoló ingyenes, kapacitása azonban egy idő után véges. A helyek foglalása érkezési sorrendben történik.
A jegyek korlátozott számban kaphatók! Ákos Jegyiroda - Kristóf Ticket - Ticketpro hálózat
valamint a helyszínen
Elővételben 3500 ft/mely magában foglal egy VVV strandbelépőt
Helyszínen 4200 ft
VIP 7500 ft/kizárólag elővételben kapható meghatározott számban - VIP parkoló, VIP helyszín, közönségtalálkozó, svédasztalos vacsora olasz ízekkel
A jegyvásárlásnál Üdülési csekket elfogadunk!
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
| < Előző | Következő > |
|---|











