2010. November 04. Csütörtök, 18:48
Tó Tévé hírei
A Velencei-tó adott otthont a Magyar Országos Pergető Bajnokságnak. A győztes páros fogása közel 9000 gramm volt. A pergető horgászat igen aktív horgászati módszer. A műcsalis rablóhal horgászat, a pergetés eredményes művelése különleges izgalommal jár. Hogy a műcsalival túljárhasson a ragadozó halak eszén, vagyis hogy felkeltse a halak érdeklődését, mindez a horgásztól igen nagy felkészültséget, ügyességet és rátermettséget igényel. A Magyar Országos Horgász Szövetség Versenyhorgász Bizottsága és a Magyar Horgász Klub írta ki az idei Országos Pergető Bajnokságot, amely három fordulóból állt. Az utolsó fordulónak a Velencei-tó adott helyet. A harmadik fordulóval egybekötve a XV. Magyar Horgász Klub Pergető Kupát is megrendezték. A versenyen, amelyen 27 páros mérte össze tudását, kizárólag csónakból lehetett horgászni. Az országos bajnokságon az vehetett részt, aki mindhárom fordulóban indult. Az egyes fordulók első három helyezettjei külön-külön díjazásban részesültek, a három forduló legjobb párosa pedig elnyerte az országos bajnoki címet. A harmadik forduló győztesei az Elek Gyula-Farkas Szabolcs páros egyúttal hazavihette a Magyar Horgász Klub Pergető Kupáját is. A jövő évi válogatott keretet az országos bajnokság első három párosa alkotja majd, tájékoztatta a Napvilág szerkesztőségét Korodiné Bégi Mariann, a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltségének munkatársa.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:46
Tó Tévé hírei
Velence város önkormányzatának ünnepségén a Zöldliget Általános Iskola tanárai és Oláhné Surányi Ágnes emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A férfi pedagógusok egy korhű autóval érkeztek, és nemzeti zászlókkal kezükben vonultak be a megemlékezés helyszínére, míg a női pedagógusok Örkény István, Simonfi András, Őrsi László és Tamási Áron írásaiból olvastak fel. Az iskola tanárainak műsora után Velence város polgármestere, Oláhné Surányi Ágnes mondott ünnepi beszédet. A forradalom leverését követő évtizedekben még tilos volt megemlékezni az '56-os eseményekről, mára azonban egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkként tartjuk számon. A forradalom 54. évfordulóján tartott velencei megemlékezés koszorúzással, majd a Szózat eléneklésével ért véget a Hősök Parkjában.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:44
Tó Tévé hírei
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án a forradalmi eseménysorozat, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen, november 11-én. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából Gárdony Város Önkormányzata ünnepségén, az 1956-os emlékműnél Tóth István, polgármester mondott beszédet. A mi éghajlatunkon nem csak a természet, hanem a történelem is négy évszakból áll, és nekünk, magyaroknak különösen szomorú őszök és hosszú hideg telek jutottak osztályrészül, mondta a polgármester. Oláh János előadóművész szavalatát követően az emlékmű előtt koszorúkat, virágokat helyeztek el a megemlékezők.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:40
Tó Tévé hírei
Folyamatos munkálatok, lezárások és terelések. Gőzerővel készül a tóparti szakaszon a Budapest- Székesfehérvár vasúti vonalszakasz építése. Dinnyés megállóhelyen készül a peronburkolat, valamint térvilágítási kandelábereket helyeznek el a szakemberek. Megkezdődött a bejáró út, buszforduló, parkoló és kerékpártároló építése. A készülő gyalogos aluljáróban jelenleg belső szigetelési és betonozási munkálatok folynak, a zajvédő fal építése is folyamatos. Agárdon a megállóhelyi épület alapozása elkészült, jelenleg közműbekötések zajlanak és megkezdték a falazást. A megállóhelynél lévő útátjáró átépül, biztonságos csomópontot alakítanak ki. A lezárás előreláthatólag november végéig tart. A megállóhelyen lévő aluljáróban a mozgássérültek számára lift is lesz, itt jelenleg bontási és talaj megerősítési munkák zajlanak. A gárdonyi állomáson az aluljáró lépcsők, a térvilágítás és a rámpák lefedésének szerelése készül. Az új aluljáróban belső szigetelési és burkolási munkák folynak, valamint a szakemberek elkezdik az állomásépület és a vágányok közötti tér rendezését. A velencefürdői állomásépület külső, burkolási munkái mellett a peron végén lévő új aluljáró belső festési munkái folynak, majd megkezdődik az aluljáró kijáratai körüli területrendezés. A peronvégi új aluljáró 7-es út alatti tartószerkezete és a födém elkészült. A 7-es úton a félpályás lezárás, a váltakozó irányú áthaladás marad, mivel az aluljáró kijárati szerkezetének, lépcső és lift építését kezdik meg a szakemberek. A közművek kiváltásával megkezdődött a Pusztaszabolcsi út vonalában épülő új közúti aluljáró építése. Velence és Kápolnásnyék között folyamatosan tart a zajvédő falak építése. Kápolnásnyéken megkezdődött az új közúti aluljáró és ezzel párhuzamosan a 7-es főút terelőútjának építése, tájékoztatta a Napvilág szerkesztőségét Loppert Dániel a NIF Zrt. kommunikációs iroda vezetője.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:39
Tó Tévé hírei
A Velence Törzsasztal szervezte találkozón a meghívott vendégek előadása után a megjelentek elmondhatták véleményüket és kérdéseket tehettek fel. A Velence Törzsasztal a városban élő, lakóhelyükért tenni akaró lokálpatrióták közössége tartott összejövetelt. A Törzsasztal szervezői azt szeretnék, ha jobbító szándékkal beszélgetnének az érdeklődők Velencéről és a Velencei-tóról. A meghívott vendégek közül Orbán Csaba, a Velencei-tó Kapujának tervezője tartott rövid előadást a megkezdett építkezésről. Kiemelte, hogy ez egy olyan komplex turisztikai fejlesztés, ami a városközpont turisztikai látványosságához, valamint a tó vízminőségének javításához is hozzájárul. Orbán Csaba úgy látja, hogy a kivitelező tudja tartani az átadási határidőt. Oláhné Surányi Ágnes polgármester szerint ezzel a beruházással az egész éves turizmust akarják megteremteni Velencén. Az önkormányzatnál úgy látják, a minőségi turizmusra van igény, amire jó példa a termálfürdő is. A polgármester elmondta, hogy az elmúlt 10 évben ez az első olyan környezetvédelmi beruházási pályázat, aminek segítségével partfalat újíthatnak fel, strandot fejleszthetnek és létrehozhatnak egy 21. századi elvárásoknak megfelelő közösségi téret. A tervek szerint beruházással átalakul és fejlettebb lesz a tó déli kanyarulata, valamint kialakul Velence városközpontja a tóparton. Görgicze Zoltán a Velencei-tó Kapuja üzemeltetésének a jogát pályázaton elnyert cég vezetője kiemelte, hogy a projektnek három alappillére a szabad strand, a sétáló utca és korzó, valamint a szolgáltatóház. Az épületben 2700 nm szolgáltató- és 5500 nm közösségi tér lesz. A beruházásba tervezett sportpályán egy új játék, a strandtenisz gyakorlására is lesz lehetőség. A találkozó másik témája a Velencei-tó közeljövője lett volna, de a meghívott vendég, a térség országgyűlési képviselője, L. Simon László külföldi tartózkodása miatt nem tudott a rendezvényre elmenni. A Törzsasztal a közeljövőben is szervez majd ehhez hasonló beszélgetést.
|
2010. Október 28. Csütörtök, 18:39
Tó Tévé hírei
Körülbelül egy hónapja kezdődött meg a Velencei-tó Kapuja nevű beruházás építése, de már most látványos változások tapasztalhatók a velencei strand területén. Tereprendezés, térkövezés és alapozás egy időben zajlik az építési területen. A munkálatokat a velencei kikötő környékén kezdték, ahol a tervezett gyalogoshídhoz vezető sétány egy része már el is készült. A strand területén, a kivágott fák helyén megkezdődött a szolgáltatóház építése, ahol épület és cölöpök alapozása zajlik. Az 5500 négyzetméter belterületű szolgáltatóházban turisztikai információs részt, és rendezvénytermet, valamint üzlethelyiségeket alakítanak majd ki. A következő lépésben maga a strand átépítését kezdik meg a szakemberek. A tervek szerint egy 10000 négyzetméteres homokos, lídós strandot alakítanak ki sportpályákkal és fejlesztik a közműveket is. A jövőben a Velencei-tó Kapuja ingyenes stranddal és parkolási lehetőséggel várja majd a látogatókat. Az önkormányzat azt reméli, hogy a beruházásnak köszönhetően egész éves lesz a turizmus a településen. A fejlesztések 2,2 milliárd forintból valósulnak meg Velencén, aminek több mint 70 százalékát fedezi az európai uniós pályázaton elnyert támogatás. Az építési munkálatok várhatóan 2011. júliusára készülnek el.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:39
Tó Tévé hírei
A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulást alakulóülésén bemutatkoztak az új tagok, majd elnököt, és alelnököket választott a tanács. A gárdonyi kistérséghez kilenc település tartozik, amelyek polgármesterei alkotják a társulás tagjait. Az október harmadikai önkormányzati választások során Pázmánd és Sukoró településeken új polgármestereknek szavazott bizalmat a lakosság. Dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika és Mészárosné Hegyi Gyöngyi röviden bemutatkoztott a kistérségi társulás többi tagjának, majd a tanács titkos szavazással új elnököt választott. A társulás kilenc igen szavazattal, egyhangúan Gárdony város polgármesterét, Tóth Istvánt választotta meg elnökének. A Kistérségi Társulás két alelnököt is választott az alakulóülésen. Tóth István Velence polgármesterét, Oláhné Surányi Ágnest és Pákozd polgármesterét, Takács Jánost javasolta a pozícióra. A javaslatot mindkét szavazáson nyolc igen és egy nem szavazattal fogadta el a tanács. A társulás új tisztségviselőit és a különböző bizottságokat következő ülésen választják majd meg.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:34
Tó Tévé hírei
Szent Lukács evangélista, a feltételezések szerint eredeti foglalkozása szerint orvos volt és számon tartanak olyan képzőművészeti alkotásokat is, amelyeket ő készített. A hagyomány szerint Pál apostolt kísérte missziós útjain, mestere halálát követően pedig Egyiptomban és Görögországban prédikált. Evangéliumán kívül, őt tartják az Apostolok Cselekedetei című újszövetségi könyv szerzőjének is. A keresztények minden év októberében megemlékeznek az evangélistáról. Pákozdon nyolcadik alkalommal rendezték meg a Szent Lukács Napot. A római katolikus templomban Dr. Hernádi Mária énekművész és Tóka Szabolcs orgonaművész koncertjét hallhatták a megjelentek. A rendezvényen emlékeztek Albert Schweitzer doktorra is, aki Afrikában alapított kórházat és sok ezer beteget gyógyított önzetlenül. Albert Schweitzer elzászi német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész tanár és orvos volt. Életéről, hazai kutatója, ismerője, Dr. Csomán István nyugalmazott kórházigazgató főorvos mondott emlékbeszédet. A nyolcadik Szent Lukács Nap alkalmából a Művelődési Házban egészségügyi szűrések, különböző vizsgálatok, felvilágosító előadások, rendőrségi segítésnyújtás és vásár várta a látogatókat.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:33
Tó Tévé hírei
A második Fehérvári Lions Club 38 fő együttműködésével tavasszal alakult, a vakok és gyengén látók, illetve a szociálisan rászorulók megsegítésére. Az egyik agárdi klubtag ötlete alapján most a velencei diák és gyermekotthon számára ajánlottak fel adományt. A klubtagok úgy értesültek, hogy a gyerekek nagyon szeretik az édességeket, ezért adományaikat úgy válogatták össze, hogy abból süteményeket is süthessenek számukra. A civil szervezet tagjai Velencei-tavi gazdálkodók által felajánlott gyümölcsökből saját maguk készítették a lekvárt a gyerekek számára. Az otthon igazgatója hálája jeléül jubileumi évkönyvet ajándékozott az egyesületnek, a gyerek pedig énekes-táncos műsorral köszönték meg a figyelmességet. A Fehérvári Lions Club a tervek szerint a jövőben is szeretné fenntartani a kapcsolatot a velencei diák és gyermekotthonnal.
2010. Október 28. Csütörtök, 18:31
Tó Tévé hírei
Mazsorett show, aerobic, baba-mama torna. Többek között ezek a programok várták a mozgás szerelmeseit a velencei fürdőben. Első alkalommal rendezte meg a velencei termálfürdő Egészségnap című rendezvényét. A nap díszvendége Dr. Ferencz Péter az új velencei rendelőintézet vezetője volt. Az eseményen sok program várta az érdeklődőket, akik kipróbálhattak többek között különböző sporteszközöket, természetgyógyászati tanácsadáson, arc-és testkezelés bemutatón, próbamasszázson, egészségügyi méréseken és különböző más bemutatókon vehettek részt. Részletet láthattak például a fitness órák programkínálatából és voltak olyan nyílt órák, amelyeken tornázhattak is a látogatók. A medencetéren kívüli programokra a belépés ingyenes volt. A szervezők ezzel kívánták ösztönözni az embereket a mozgásra, az egészséges életmódra.
|