Gárdonyi ovisok minikirándulása helyben

altBizony gyermekeink is nagyon unták már a telet, s a jó idő első esélyére készen álltak egy minikirándulásra az Ady Endre utca végére, ahol a Fábry Sport és Gyermekszórakoztató Központba látogattak el ismét a Posta utcai oviból.
Tavaly a kedvenc a pónilovaglás volt, a derék kistermetű jószágok most is készen álltak néhány kör megtételére alkalmi lovastanoncaikkal.



Azonban új kedvencekkel is találkozhattak gyermekeink, hiszen egy kecskepáros és a napokban született 4 kisgidájuk is a központLovak? barátságos lakói egy ideje. És ne feledkezzünk meg a kakasról és udvartartásáról, akik kimért távolságból csodálták meg az ovisokat. Két kismalac aklából szemezett gyermekeinkkel, akik közül számosan soha nem látták még hagyományos háziállatainkat.


A pulyka jellegzetes hangjával ugyancsak odavonzotta a hatéveseket óljához.
A friss levegő és az éltető napsütés kellően felfrissítette ovisainkat, majd a 10 perces séta fáradalmait az ebéd során pihenték ki, hogy aztán átadják magukat a délutáni alvásnak.
A lovagoltatás és állatsimogatás más gyermekeknek is rendelkezésére áll, a városközponttól 10 perc sétaútra. Kiváló hosszú hétvégi És itt?programlehetőség. Bejelentkezni a 70-289 6647-es telefonon lehet.

Forrás: a Gárdonyi Tagóvoda honlapja
 

 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 18., Péntek, Erik és Alexandra napja van.
Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok