Gárdonyi Református Jótékonysági Bál – először (újra)

altAugusztus 14-én a hajdan volt szokás életre kel, a református közösség ismét megrendezi hagyományos bálját.
A bál helyszíne az Önkormányzat épületével átellenben lévő nemrég felújított Ponty étterem. A bál első harmadának programja nyilvánvalóan az étkezés által meghatározott, míg a fennmaradó rész, tervek szerint 2 órai befejezéssel, a zene és tánc által meghatározott. Mindezeket kis előadói blokkok szabdalják – báli szokásoknak megfelelően.
A belépőjegyek ára a közösség tagjainak és szimpatizánsainak egységesen 3000 forint fejenként, mely természetesen a vacsorát tartalmazza. Mindazoknak, akik a bál jótékonysági céljait támogatni szeretnék, de nem tudnak eljönni, 1000 forintos pártolójegy(ek) vásárlása ajánlható.alt
A jegyek megvásárolhatók az istentiszteleteket követően vagy hétfőtől – péntekig,   9 – 17 óráig  a Szivárvány Ajándék  és Ötlettárban, a Gárdony, Szabadság út 1. szám alatt. Érdeklődni a 20-517 9441 telefonszámon lehet!

Minden magára adó meghívón szerepel az úgynevezett „dress code”, azaz az elvárt öltözék. A bálok klasszikus öltözéke a szmoking, de talán ez kissé túlzás lehet a mi esetünkben. Vélhetően férfiaknál - fiúknál a sötét öltöny nyakkendő, míg hölgyeknél - lányoknál a hosszú női ruha tekinthető „megfelelő” öltözéknek, de persze egyéni ízlés szerint variálható.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 24., Csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Holnap Orbán napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok