A Velencei-tó hírei

 

 



Amikor az "alma" túlnövi a "fáját"...

Címkék: Bemutató Sport

ifj. Fekete Laci kőgolyót emelÉdesapja árnyékában sokáig nem is figyeltek rá, úgy hitték, nem múlhatja felül azt a szintet, amit elért az erősportban. Manapság még Ő "a Fekete Laci fia", de az utóbbi években elért eredményei alapján hamarosan már az Örökös Toldi, a világ egykori legerősebb embere lesz az Ő Édesapja. Ő lesz "A" Fekete Laci. 

E sorok írójaként 16 éve állok baráti viszonyban az erősember sport hazai legnépszerűbb emberével, akinek tulajdonképpen egyszemélyben köszönhetjük, hogy a korábban megmosolygott sportágat és sportolókat ma már komolyan veszik, embertpróbáló teljesítményüket a világ szinte minden pontján elismerik. 

Ennek megfelelően az ifjabbik Fekete tehetségéről is korán tudomást szereztem, amikor még mások -kivéve a családot és a barátokat- azt sem tudták, hogy egyáltalán a világon van. Pedig ifjabb Fekete Laci nem akart már az óvodában is kőgolyókat emelgetni, Édesapja nem erőltette, hogy mindenáron a nyomdokaiba lépjen. Lackó maga érezte egy idő után, hogy ezt Ő is tudná jól csinálni. Alkata, vékonyabb testalkata okán ránézésre nem tűnt, s a mai napig sem tűnik kifejezetten erőembernek, mégis néhány év alatt olyan szintre jutott, hogy most már a világ legjobbjai között van, kiváltképp a natur erősemberek, a doppingszert igazoltan nem használók táborában. 

Bővebben...
 

Gárdony kis rögbisei kategóriáik élvonalában a megyében

Címkék: Gárdony Sport Rögbi

RugbyFejér- megyei utánpótlás rögbi bajnokság került ismét megrendezésre Székesfehérvárott, a Köfém pályán november 28-án, szombaton. A résztvevő csapatok mini korosztály 7’s rögbi, kölyök korosztály 7’s rögbi, serdülő leány korosztály 7’s rögbi, junior korosztály 7’s rögbi és kadet-kölyök korosztály 15-ös rögbi kategóriákban versenyeztek. Gyuri nyit! Eredményeink: Kölyök korosztályban: 1. hely Serdülő leány korosztályban: 1. hely Kadet-kölyök 15-ös rögbiben: 2. hely A csapat szervezése Váczi Péter széles vállaira nehezedik - nem akármilyen vállak azok, 1983-ban az év játékosa címig repítették tulajdonosukat - aki segítőivel hétről-hétre óvodás korosztályúaktól kezdve egészen majdnem felnőtt korú lányok csapatig tart edzéseket gyermekeinknek. Ld. részleteket: www.agard.rugby.hu Péter bácsi beszámolója: "Miniben legifjabb játékosunk, Sziládi „Szinyó” Norbi a Vörösmarty csapatát erősítette, 2. helyezést értek el. Norbi játék lehetőséget kapott a XV-ös rögbimérkőzésen is ahol nagyon szépen helytállt. A XV-ös rögbimérkőzésen a nagyobb számú kadet korú játékost felvonultató FRC rohamainak a mieink nem tudtak ellenállni, de két célt is vittünk az ellenfélnek. A fiúk ügyesen játszottak, de sok fejleszteni való terület van még a tavaszi szezonkezdésig. Lányaink két mérkőzésen is nagyarányú győzelmet arattak a Fehérvári kislányok ellen, két legfiatalabb újoncunk, Gránicz Zsuzsi és Gordos Cini is játéklehetőséget kapott, így Ők is átestek a tűzkeresztségen. Ügyesen játszottak, gratulálunk! Gránicz Matyi (Zsuzsi bátyja) kölyök korosztályban a legeredményesebb játékosunk volt, de az egész kölyökcsapat nagyon összeszedetten és jól játszott, gratulálok Nekik!  Köszönjük a velenceiek, Czaki, Slot és Kalo játékát, akik XV-ös rögbiben „öregítették” fiatal csapatunkat. Juniorban Petya és Gombárovics Ádám nagyon hasznosan játszva, győzelemhez segítették a Kék Cápákat. A mini korosztály küzdelmeit az FRC csapata nyerte. Az eső ellenére nagyon sikeres tornát zártunk, köszönjük a Fehérvárnak a szokásos vendéglátást és az elmaradhatatlan bográcsos ebédet." Rugby

 

Magyar rögbiválogatott edzőtáborozott nálunk

Címkék: Agárd Rögbi

 - ovis rögbiseink megnézték őket!

Váczi Péter edző: Három héttel ezelőtt, mikor először a Magyar Rögbi Szövetség főtitkára Böhm Balázs úr majd a válogatott edzője Szöllösi László, végül a szövetségi kapitány Neuzer András úr (lásd még Neuzer biciklik!) felhívott, hogy nálunk Agárdon tartanák a mérkőzés előtti közös felkészülést, a nyári női és az Esztergomi rögbisek sikeres edzőtáborozásának jó tapasztalatai alapján, minden helyi rögbis nevében is hatalmas büszkeséget éreztem. A szövetségi kapitány minden hírverést és extra dolgokat nélkülöző csendes, nyugodt edzési lehetőséget kért, véleményem szerint tökéletesen eleget tettünk kérésének.

Bővebben...
 

Horgásztábor beszámoló

Címkék: Sukoró Hírek

„MATULA” Horgász és Környezetvédelmi Tábor 2009. A Sukoró-Velencetavi Horgász Egyesület idén második alkalommal 2009. július 06-10-ig rendezett „MATULA” Horgász és Környezetvédelmi Napközis Tábort általános iskolás korú gyerekeknek.

Bővebben...
 

Ingyenes Házi Segítségnyújtás Sukorón 2009. szeptember1-től

Címkék: Sukoró Hírek
A házi segítségnyújtás célja a szolgáltatást igénylők saját lakóhelyükön, lakókörnyezetükben történő segítése, életvitelük megkönnyítése. Gondoskodunk időskorú személyekről, pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről,
Bővebben...
 

Iskola avatás

Az elmúlt években többnyire arról hallhattunk híreket, hogy iskolákat zárnak be vagy vonnak össze. Éppen ezért üdítő kivételként hat, hogy Velencén a Liget Iskola helyén egy új iskolát építettek. Most az egyhetes iskolaavató ünnepségsorozat csúcspontjáról az ünnepélyes iskolaátadásról számolunk be.

A beruházás közel egymilliárd forintba került, az összeg felét pályázaton nyerte a város, a másik felét pedig az önkormányzat gazdálkodta ki a kistérség legjobban felszerelt és legkorszerűbb épületének elkészültéhez. Az egyhetes ünnepségsorozat keretében több programot nézhettek meg az érdeklődök, akiket alkalmanként körbe is vezettek az új épületben. A hivatalos iskolaavató ünnepség állófogadással kezdődött, ahol a sok vendég között jelen voltak mindazok, akik közreműködtek valamilyen módon az új iskola elkészültében.

Az iskolaavató ünnepséget az ugyancsak teljes megújult tornateremben tartották meg, ami a mazsorettek előadásával kezdődött.

A térség országgyűlési képviselője, Ecsődi László úgy véli, hogy egy élhető településhez szükség van a jó közbiztonságra, a megfelelő egészségügyi ellátásra és a gyerekek, fiatalok képzésére. A képviselő úgy véli Velencén mindezzel rendelkezik.

A 90-es évek elején, amikor a települési önkormányzatok létrejöttek és a korábbi közigazgatású községek szétváltak az önállósult Velence iskola nélkül maradt. A gyerekeknek három-négy helyen kellett tanulniuk, majd 1994-ben megépült Bethlen utcai Zöld Iskola. A Liget iskola korábbi épületét először az önkormányzat csak bérbe vette, majd később megvásárolta. Az Európai Unió pályázatai adtak lehetőséget az iskolaépítő beruházáshoz szükséges támogatás megszerzésére. De minden iskola önmagában csak beton és kő, s hogy milyen lesz a tartalom az a pedagógusokon és a gyerekeken múlik.

2005-ben adta be Velence Város Önkormányzata az első pályázatot az iskola felújítására, amelyet még három követett. Végül a negyedik 2008-ban sikeres lett, mondta el a megjelent vendégeknek Oláhné Surányi Ágnes polgármester. Az első pályázatnál még háromszintes épületet álmodtak meg, ami aztán a lehetőségeknek megfelelően módosult, s így alakult ki az iskola mára megvalósult terve.

A polgármester úgy tartja, a jövő nemzedékéért, a tudás fellegváráért érdemes áldozatot vállalni. Az elkészült 4000 nm-es iskola teljesen akadálymentes. Az épületben tizenhárom tanterem található, négy alsós osztály a földszinten, kilenc felsős osztály pedig az emeleten. Összesen tíz szaktanterem van, négy nyelvi, egy-egy logopédiás, fejlesztő, természettudományi, rajz és két informatika. A tornaterem 550 nm nagyságú és készült egy kisebb kondicionálóterem is.

Az ünnepi beszédeket követően a műsor a Zöldliget Iskola drámacsoportjának előadásával folytatódott.

Lebár József tanár kisfilmjében körbejárta az iskolát és megkérdezte a gyerekeket ők milyennek látják az új épületet. Sok tehetség rejtőzik az iskola falai között ilyenek a tornász lányok is, aki műsora után az alsósok következtek és mutatták be angoltudásukat.

A diákok a Mi végre születtünk erre a világra? nagy kérdésre keresték a választ és előadásuk végére meg is találták azt, majd a Zöldliget Táncszínház tagjai musical részletekkel szórakoztatták a közönséget.

Czuppon István iskolaigazgató elődje, Fehér Györgyné szavait idézte, amelyek 1994-ben a Zöld Iskolarész avatásakor hangzottak el.

Az iskolaigazgatója Kőrös Csaba tervezőnek egy fotóval köszönte meg a munkát, ami Mészáros András természetfotós díjnyertes fotóján egy hangyát ábrázol, és az igazgató szerint azt jelképezi, hogy építők, képviselők, pedagógusok hangyaszorgalommal dolgoztak együtt az új iskola érdekében.

Az iskolaavatón Zöldliget emlékérmet kapott Oláhné Surányi Ágnes polgármester, dr. Papp Gyula Gábor címzetes főjegyző és Czuppon István iskolaigazgató.

Az ünnepség végére megtelt a színpad, sorra léptek fel mindazok, akiknek köze volt az új iskola építéséhez, majd sor került a hivatalos átadást jelképező nemzetiszínű szalag átvágására.

Az idén tizenhetedik születésnapját ünneplő Zöldliget Magyar-Angol Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola életében tehát jelentős mérföldkő az új épület, Velence várásosában élő gyerekek számára pedig lehetőség, hogy 21. századi körülmények között alapozzák meg egész életre szóló tudásukat.
 

 

S a gyermekeink mit esznek? Ha lesznek.

Szerda este a Nádas étteremben a magyar konzervatív gondolkodás egyik kiemelkedő alakját hallgathattuk meg.  A cím talán már sejteti. Bogár László - és számos más közgazdász - az elmúlt években színvonalas kísérletet tett arra, hogy elmondja az elmondhatatlant, azt amire esetleg a gyerekeink jöhetnek csak rá, de akkor már nekik is későn lesz, nem csak a mostani "teherhordozó" generációnak. Bogár László szemléletesen és számos nyelvtani újítást bevetve beszél a tényleges gazdasági életről, mely része a mi életünknek, s sokkal inkább jellemezően befolyásolja sorsunk alakulását, mint az a világ, mely a politikai csatározások és a média által megjelenített csalóka ködfüggöny felszínén észlelhető. A törésvonalak sem a politikai oldalak között, etnikumok között vagy ne adj Isten rivális nemzetek között van, ahogy azt annyira szeretnék velünk elhitetni, hanem egy minden értéket elszivattyúzó globalitás és júdáspénzes helyi kiszolgálói és a kifosztott többség között,

Bővebben...
 

Újra dobogósok vagyunk madármegfigyelésben

Rekord számú fecske és vonuló madarak az Európai Madármegfigyelő Napokon! A szőlészek - borászok bánatára a legtöbbet megfigyelt faj a seregély.

Az előző évek tapasztalatait látva az idei eredmények is igazolták, hogy az orosz és spanyol madármegfigyelők a legnagyobb versenytársaink. Ebben az évben is ők érték el a legjobb eredményeket, de a hazai madárbarátok lelkesedése ismét kiemelkedő eredményeket biztosított Magyarország számára az európai országok között. Október első hétvégéjének különlegessége volt, hogy több vonuló madarat lehetett megfigyelni, Fenékpusztán több mint 8000 fecskére került gyűrű!

Európa északi és keleti részén szokatlanul rossz idő volt, több program is elmaradt, így szerencsések vagyunk, hogy a Kárpát-medencében napsütés kísérte a hétvégi kirándulásokat és megfigyeléseket. Az idei madármegfigyelő napok különlegessége, hogy a hosszan elnyúló nyárnak köszönhetően több fajta költöző madarat is megfigyelhettek az érdeklődők hazánkban. Fenékpusztán kiemelkedően nagy számú fecske került a gyűrűző hálóba, október 3-án 5000, míg október 4-én 3200 fecskére került gyűrű. A Hortobágyon találkoztak amerikai pettyeslilével és vándorpartfutóval.

Bővebben...
 

Tűzoltók kitüntetése

Címkék: Pázmánd Hírek
Augusztus 20. alkalmából Pázmánd Község Képviselő Testülete a Pázmándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagságából két fő részére PÁZMÁNDÉRT EMLÉKPLAKETTET adományozott. Az emlékplaketteket Pázmánd község tűzvédelme érdekében végzett kiemelkedő teljesítményükért ítélte meg részükre a Képviselőtestület.
Bővebben...
 

Tantestületi nyitónap és kompetencia pályázat

Címkék: Gárdony Hírek

kompetenciaTegnap, augusztus 26-án tantestületi nyitónapra került sor. Ahogy az előző hírben már említettük, az óvónénik számára már véget ért a nyár.
Az egész napos foglalkozás fő vonalát az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elnyert közel 28 milliós forint pályázati támogatáshoz tartozó kompetencia program képezte. A TÁMOP-3.1.4/08/2 pályázat és a nyitónap címe egyben “Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben”.

Bővebben...
 


1. oldal / 2
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Eseménynaptár

 <<   '10 Március   >>

HKSCPSV
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031 

*A naptár az adott napon, csak az első programot jeleníti meg.

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Oldalletöltések száma: 968558

Újdonságok

Zenés felvonulás a Fő utcai templomtól
Image Detail