Vörösmarty

E-mail

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29. szám alatt álló épülete 1979-ben készült el. Idén, 2009-ben 30 éves.
Ebből az alkalomból szeretettel meghívunk mindenkit, aki ez idő alatt az iskolában tanult, tanított vagy annak dolgozója volt.
Természetesen azokat is nagy szeretettel várjuk, akik 1979 előtt végeztek, tanítottak illetve bármely formában részesei voltak az iskola munkájának.

A közös találkozó időpontja: 2009. november 28. szombat 15:00 óra.
Helye: Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29.

A találkozót kiállítással szeretnénk látványosabbá tenni. Kérünk mindenkit, akinek fénykép, oklevél, tabló, egyéb írásos vagy tárgyi emlék van birtokában, szíveskedjen azt eljuttatni az iskolába. A leadott anyagokért felelősséget vállalunk, és azokat a tulajdonosnak a kiállítás zárása után visszajuttatjuk. A találkozón lehetőséget biztosítunk a művészi hajlamúaknak, hogy művészetüket, tehetségüket színpadon, a közönségnek megmutassák.

A kiállítási anyagokat és a fellépési szándékot 2009. november 16-ig kérjük leadni illetve jelezni.

Elérhetőségeink:

Telefon: (+36 22) 368-940/24 napközben 800 – 1600 –ig

(+36 70) 5091314 1600 után Perjés András

Fax: (+36 22) 368-940/15

Internet: http://www.knyek.sulinet.hu; Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.

A találkozót rendező bizottság nevében részvételükre/részvételetekre feltétlenül számítunk. Kérjük, legyen segítségünkre, hogy meghívásunk minden érintetthez eljuthasson.

Szervezőbizottság: Horváth Zoltánné

Perjés András

Perjés Andrásné

Sipos Fatime

Virágné Kertész Margit

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2014. December 23., Kedd, Viktória napja van.
Holnap Ádám és Éva napja lesz.

Eseménynaptár

 <<December 2014>> 
HKSCPSV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!