14 éves gyorshajtó a sztrádán

Címkék: Hírek

Nemhogy jogosítványa, még személyi igazolványa sem volt annak a 14 éves fiúnak, aki az M6-M8 közös szakaszán 20 km/h-val átlépte a megengedett sebességet. A Suzukin – amivel közlekedett - még rendszám sem volt. Ahogy pedig észrevette a rendőröket, egyből helyet cserélt az anyósülésen helyet foglaló apjával…

Augusztus 20-án Baracsnál, az M6-M8 autópálya csomópontjában sebességet ellenőrző rendőrök egy Suzukira lettek figyelmesek a délután folyamán. A FAMA lézer 80km/h-s sebességet mutatott azon a helyen, ahol 60km/h-s sebességkorlátozó tábla van kitéve.

Ezt követően azonban a sofőr – aki alig látszott ki a volán mögül – ahogy észlelte a traffizó rendőröket, a belső sávból a külsőbe hajtott, majd az autót teljesen lefékezte, sőt meg is állt. Ekkor már az is kivehető volt a felvételen, hogy a járművön nincsen rendszám. Amit azonban a kamera ezután rögzített, még ennél is extrémebb.

Ott az autópálya külső sávjában a kis gépkocsivezető és az anyós ülésen helyet foglaló férfi helyet cserélt. Míg a jobb egyben ülő személy az autót hátulról megkerülve ült be a vezető ülésbe, addig a sofőr az autón belül mászott át a kormány mögül a másik oldalra. Aztán – mint akik jól végezték dolgukat – továbbindultak. Persze nem tettek meg hosszú utat, az egyenruhások egyből megállították őket.

Mint kiderült, a kis sofőr májusban töltötte be még csak a 14. életévét, aki pedig mellette ült, az az édesapja volt érvényes vezetői engedéllyel. A kisfiú édesanyja pedig a hátsó ülésen utazott. Az általuk használt, ismerőstől kölcsönkapott Suzukin pedig azért nem volt rendszám, mert azt még 2008-ban kivonták a forgalomból több mulasztás miatt, műszaki érvényessége nem volt, kötelező biztosítással nem rendelkezett.

Amikor a rendőrök kérdőre vonták cselekményük miatt a párost, az apuka rosszullétre hivatkozott. A járőrök természetesen egyből mentőt akartak hozzá hívni, de ennek hallatán a férfi egyből jobban érezte magát.

A szabolcs-szatmár-bereg megyei család így a mintegy fél-tucat szabálysértés miatt többszázezer forintos bírságra számíthat azon túl, hogy a rendőrség a szülők felelősségét még külön vizsgálja a kiskorú veszélyeztetése ügyében.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok