Finn-dingi vitorlást mentettek a Velencei-tóból

Feltehetően a nagy szél miatt felborult egy finn-dingi vitorlás hajó  a Templom tisztás nevű részen a Velencei tavon, a Velencei Evezős Pálya közelében vasárnap késő délután. A vitorlás hajó két utasa – egy budapesti nő és egy sukorói férfi – megpróbálta ugyan a vízi járművet felállítani, de nem jártak sikerrel. Amikor a gárdonyi vízi rendőrök járőrözés közben meglátták őket, a férfi a vízből próbálta meg feltolni a vitorlát, míg a nő a hajóból segített neki.

A két harminc-negyven év közötti személy nagyon megörült a vízi rendőröknek, akik egyből a segítségükre siettek. A vitorlás hajót ugyan nem sikerült felállítani még a rendőrök segítségével sem, tekintettel arra, hogy annak légkabinja feltehetően megtelt vízzel. A vízi járművet azonban a rendőrök a közeli partra vontatták, miközben a férfi mentőmellényben rajta maradt, és így navigálta a járművet. A nő ekkor már a rendőrhajón volt.

A két vitorlázó  a felborulást szerencsére sértetlenül  úszta meg, és a vitorlást sem kellett a tó közepén hagyniuk, köszönhetően az éppen időben érkező vízi rendőröknek.      

Székesfehérvár, 2010. július 18.


Köszönjük a Rendőröknek!

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 08., Szerda, Aranka napja van.
Holnap Abigél és Alex napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok