Május elejétől kezdődően sorozatos hétvégi ház betörések borzolták a kedélyeket Gárdony városban. A főként Tél, Tavasz, Csend, Felhő és Szív utcákban történt betörésekről sejteni lehetett, hogy egy csapat munkája. A gátlástalan bűnözők helyenként a partvistól a bútorig mindent kipakoltak az épületből. Június 7-én este egy gárdonyi lakásban csaptak le a nyomozók a négy feltételezett elkövetőre…
A rendőröknek nem kevés fejtörést, a sértetteknek nem kevés bosszúságot okozott az a három férfiből és egy nőből álló banda, akik a Velencei-tó környéki kisváros hétvégi házait fosztogatták május eleje óta. Gátlástalanságukra jellemzően a főként helybéliekből álló csapat, válogatás nélkül egyaránt vitték az értékesebb kárpitos, vagy antik jellegű bútort ugyanúgy, mint a szerszámkészleteket, horgászbotokat, kerékpárokat, műszaki cikkeket, de a dísztárgyak és a tábla csokoládék sem hagyták őket hidegen. Egy-egy betörés során akár a milliós értéket is közelítette a lopási kár, amit maguk mögött hagytak.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói a rendelkezésükre álló valamennyi eszközt bevetve eredtek a bűnözők után. A szűrő-kutató munka és a széleskörű adatgyűjtések eredményeként három férfi és egy nő maradt fenn a rostán, mint lehetséges elkövetők. A nyomozók gyanúja hétfőn este erősödött meg annyira, hogy rajta kaptak a négyesen. Egyikőjük gárdonyi ingatlanán csípték el a három helybélit és egy székesfehérvári férfit. A három gárdonyi lakos közül kettő férfi, egy nő. Ketten büntetett előéletűek, ketten még nem álltak bíróság előtt.
A rajtaütést követően három gárdonyi és egy fehérvári ingatlanon tartottak házkutatást a nyomozók. Több teherautónyi, nem kevesebb, mint közel 250 kisebb-nagyobb értékű tárgy került lefoglalásra, melyekhez a sértettek beazonosítása folyamatban van. Időközben a már beazonosított helyszínek, illetve sértettek ügyei egyesítésre kerültek. A nyomozók gyanúja szerint vélhetően nem csak Gárdony város területén működött a betörő csapat, de ezen helyszínek és sértettek pontosítása ugyancsak nem kevés feladatot ró a nyomozó hatóságra.
A 26 és 28 éves gárdonyi férfi, a 34 éves gárdonyi nő és 36 éves székesfehérvári férfi kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került. A rendőrség előterjesztést tesz az ügyészség felé a négy gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésének indítványozására.
Székesfehérvár, 2010. június 9.
Gárdonyi Rk.
| < Előző | Következő > |
|---|











