Táska tolvajok őrizetben

Táska-tolvajok őrizetben (Székesfehérvár, Gárdony, Fejér megye)

A három férfi az egyik gárdonyi nagyáruház parkolójából lopott el egy női táskát, míg annak tulajdonosa a gépkocsijába pakolt. A tolvajok egy Opellal menekültek el a helyszínről Székesfehérvár felé. A sértett által megadott gépkocsi-típus és rendszám alapján azonban a fehérvári járőrök felfigyeltek rájuk, és a fehérvári Hübner András utcában elfogták őket.

A táskalopásról hétfőn 13.00 óra körül kapta a jelzést a Gárdonyi Rendőrkapitányság  ügyeletese. A sértett elmondta, hogy Gárdony, Szabadság úton lévő nagyáruház parkolójában a bevásárlókocsiból az autójába pakolta be a megvásárolt termékeket, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki a kosárban hagyott táskájával – benne okmányokkal, készpénzzel - elfut, és beszáll egy autóba. A hölgy és még egy másik szemtanú az ügyeletesnek elmondta, hogy az elkövető két társával együtt Fehérvár felé menekül egy bordó színű Opellel, aminek még a rendszámát is meg tudták mondani. Az ügyeletes így rádión keresztül egyből ki tudta adni a járőröknek és a Központi Ügyeletnek is a keresett autó paramétereit.

Az autó  a székesfehérvári járőröknek tűnt fel a megyeszékhelyen. Követni kezdték, és a Hübner András utcában állították le. A benne ülő két huszonéves, valamint egy ötven év körüli férfit igazoltatták. Az autó egyik szőnyege alól előkerült az a 40.000.-Ft, ami az ellopott táskában volt.

A rendőrök mind a három férfit előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol mindannyian gyanúsítottként lettek kihallgatva. A rendőrök előtt egyikük sem ismeretlen, korábban többször voltak már büntetve hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. Jelenleg mind a hárman bűnügyi őrizetben vannak. 

FM RFK.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 08., Szerda, Aranka napja van.
Holnap Abigél és Alex napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok