Nadap

 


Nadap a Velencei hegység keleti végének lankáin elhelyezkedő település, rendkívül szép fekvésével tűnik ki a többi település közül. A XX. század első felében mintegy 700 fős helység túlnyomóan német nemzetiségű volt, elődeiket a XVIII. században telepítették be a török háborúk során elpusztult településre. A lakosság szőlő és gyümölcstermeléssel, valamint állattenyésztéssel foglalkozott. A szomszédos Csúcsos hegy volt a helybeliek szőlőhegye, amit úgy műveltek, hogy a községben élő szomszédok ott is szomszéd birtokosok voltak. AII. világháború után a lakosság több mint 90 %-át kitelepítették Németországba, a faluban hat család maradt. Helyükre Nógrádból bányász családokat telepítettek, aki nem igazán értettek a mezőgazdasághoz, a korábbi virágzó szőlőkultúra elpusztult, a terület elvadult. Nadap lélekszáma a felére csökkent. A település mintegy ötven évig csipkerózsika álmát aludta, de volt ennek előnye is, hiszen eredeti faluképét nagyrészt megőrizte. 1998-ban az Önkormányzat jelentős fejlesztést indított el, aminek eredményeként a község újraéledt, részben üdülők, de zömében új lakóházak épültek és a lélekszám ma is folyamatosan növekszik. A régi faluképet önkormányzati rendelet védi. A Velencei-tótól, az M7-es autópályától két kilométerre, bájos falusi környezetben élhetnek az itt letelepedők, vagy a pihenni szándékozók. Találó a mondás, hogy Nadapon minden porta panorámás.

A Velencei-hegység ölében fekvő község a "szintezési ősjegyről" nevezetes. Ezt a helyet az ország legszilárdabb pontjaként tartják számon. A falu másik nevezetessége a Palermói Szent Rozália tiszteletére szentelt, 1761-ben épült templom, melynek messzeségből feltűnő tornya a falu ismérve. Itt keresztelték meg a Szózat költőjét, Vörösmarty Mihályt 1800. december 03-án. A szép keresztelőmedence ma is használatos. A természeti szépségekben gazdag faluhoz kis üdülőterület tartozik. Szőlőskertjei minőségi, tájjellegű bort adnak, melyet érdemes megkóstolni.

 

Látnivalók, kirándulóhelyek - Nadap

Intézmények, hivatalok:
Polgármesteri hivatal
Óvoda
Művelődési ház

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok