Sukoró
Sukoró község a Velencei-tó és a Vértesalja tájegységbe ágyazott, csodálatos fekvésű és panorámájú, hívogató légkörű település, melyet méltán neveznek a Velencei-tó gyöngyszemének. A mára közel 1300 lakost számláló település határa már az ősidőktől lakott volt. A török idők majdnem teljes elnéptelenedését követően két hullámban települt újra a község. Az első hullámban református magyar telepesek érkeztek, akiket egy második hullámban érkező, zömében német ajkú és katolikus hitét őrző közösség követett a XVIII. század harmadik harmadában.
Az építészeti hagyományait féltve őrző Sukoró népi műemlékekben igen gazdag, ugyanakkor szép számmal láthatók a hagyományos szellemben épült illetve felújított házak is. Érdemes megcsodálni a község szépen gondozott katolikus templomát csakúgy, mint a történelmi emléket őrző református templomot, melynek ódon falai a magyar történelem egyik legfényesebb pillanatának őrzői is, hiszen itt tartotta meg a Pákozd-Sukorói csata előtti haditanácsát az alakuló magyar honvédsereg, itt ringott az első szervezett nemzeti haderő bölcsője.
Korai virágzó szőlő- és borkultúráról tanúskodnak a pincesorok. A bor tárolását a szőlőkhöz közel eső dűlők löszfalaiba ásott, azokba belevájt sorpincékben oldották meg. A település jelenét a fejlődés jellemzi, jól mutatják ezt az önkormányzati beruházások. A régi óvodaépület önerős bővítésével korszerű óvoda, valamint a tetőtérben kialakított, minden igényt kielégítő alsó tagozatos iskola szolgálja a fiatal gyermekes családokat. Az önkormányzat saját beruházóként vesz részt emelt szintű társasházas lakóingatlanok építésében is.
A kikapcsolódást a Velencei-tavi fürdőzési, horgászati és csónakázási lehetőség mellett igényes vendéglátóhelyek is szolgálják, Sukoró a régió egyik legkedveltebb házasság kötő helye. A település vonzerejének fontos elemei a természeti környezet, a táj szépsége, az épített kultúra, az itt lakók befogadó készsége, valamint az újszerű, szolgáltató szemléletű közigazgatás is. Sukoró lógója azt hirdeti az ideérkezőnek, hogy „Itt élni jó!" Látogasson el Ön is hozzánk!
Látnivalók, kirándulóhelyek - Sukoró
Intézmények, hivatalok:
Polgármesteri hivatal
Óvoda
Iskola
Könyvtár
Művelődési ház
| < Előző | Következő > |
|---|










