Velence idén is sikeresen pályázott a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra. Ezzel az anyagi segítséggel a hátrányos helyzetű, de tanulni szándékozó fiatalokat kívánja ösztönözni a város.
A már felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók közül huszonnyolcan jelentkeztek az A típusú pályázatra, és huszonöten részesültek ösztöndíjban. A most továbbtanulni szándékozóktól három, B típusú kérvény érkezett az önkormányzathoz, és mindegyik eredményesnek bizonyult. Így ebben a tanévben összesen huszonnyolcan vehetik majd fel a város által megítélt támogatást.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen Velence város polgármestere, Oláhné Surányi Ágnes köszöntötte a diákokat.
Az ösztöndíjat az A típusú pályázat esetében tíz hónapig, a B típusúnál pedig háromszor tíz hónapig kapják majd a hallgatók. Az önkormányzat szociális rászorultság alapján minimum 4 800, maximum 14 400 forint támogatást ítélt meg, és összesen 2,7 millió forintot osztott szét.
A polgármester úgy véli, a helyi fiatalok nevelésére, oktatására a város egyre nagyobb figyelmet fordít, amiről az óvodafejlesztés és az új két tanítási nyelvű általános iskola is tanúskodik.
| < Előző | Következő > |
|---|










