A második hétvégén Pákozd volt a díszvendég

Zsúfolásig töltötte meg a sztárvendégekre kíváncsi közönség a az idén negyedik alkalommal megrendezett Velencei-tavi Nyári Játékok rendezvénysátorát. A második hétvégén Pákozd volt a díszvendég. A programok a Magyar Honvédség műsorával kezdődtek. A Magyar Honvédség programjai a Nyári Játékok mind a nyolc hetét végigkísérik, úgy mint Viszmeg Gyöngyi festőművész kiállítása és a kézműves vásár is.
A gyerekeket pénteken és szombaton is szórakoztatta a Mikkamakka Játéktár. Ezúttal Pákozd volt az esemény díszvendége.
Takács János, köszöntője után hagyományőrző és közművelődési programokat láthattak a szórakozni vágyók. A közönséget az Abajka citerazeneker, a Bogárhalom a Csíkmák a Mamókák és a Tollforgó Néptánc Együttes, a Lady Dance csoport, a Pákozdi Népdalkör, a Vivante-Palánta Balett csoport valamint Balázs Szabina, Takács Ágnes, Kolozsi Krisztián táncosok szórakoztatták. A pákozdi együttesek az egész országból mutattak be hagyományokat.
A Velencei-tavi Nyári Játékok sztárvendégei ezen a hétvégén Csepregi Éva, Mága Zoltán és az Anyalok, Zoltán Erika, Korda György és Balázs Klári voltak.
A következő hétvégén, július harmadikán és negyedikén a Nyári Játékok díszvendége Véreb és Nadap lesz. Sztárvendégként Feke Pál és Fejes Szandra, a Crystal, Oláh Ibolya és Fenyő Miklós érkezik majd a Velencei Vízi Vár rendezvénysátorába.

 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok