Ajándék a városnak

Ajándék a városnak. Velence hagyományos városi karácsonyi ünnepségét a Zöldliget Iskola napokban birtokba vett új épületében tartották.

A városi karácsonyi ünnepség előtt pedagógusok vezették körbe az érdeklődő polgárokat az új iskolaépületben. Szávai Jánosné igazgatóhelyettes köszöntőjében elmondta, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot a város lakói nem kaphattak volna. A műsort Faragó Anna nyolcadik osztályos tanuló zongorajátéka nyitotta meg. Szeptember 1-től az oktatás tartalmilag is megújult a velencei általános iskolában, mert az első osztály magyar-angol tanítási nyelven indult el. Az angol karácsony hangulatát hozták el a tornaterembe az első, az ötödik és a hatodik osztályos diákok, majd Palócz Réka művésznő angolul énekelte el a Fehér Karácsony című dalt. A város polgármestere, Oláhné Surányi Ágnes elmondta, hogy bár hagyományos ez az ünnepség, mégis más, mint a korábbiak voltak.

Ecsődi László országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a város egyik értéke a közös ünneplés. Az iskolások mellett a Meseliget Óvoda óvodásai mutatták be műsorukat a megjelent közönségnek.

Filmvetítéssel idézték fel a régi iskola épületét, ami után a negyedik osztályosok és a drámaszakosok a régi hagyományos karácsonyt idézték fel. Czuppon István iskolaigazgató megemlékezett arról, hogy tavaly az ünnepek után, mikor leszedték a karácsonyfát minden pedagógus, valamint a polgármester egy-egy díszt vitt haza, hogy idén a város karácsonyfájára újra felakaszthassák azokat. Az iskola hivatalos átadására január végén egyhetes rendezvénysorozat keretében kerül majd sor.
 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok