Államalapítás és új kenyér

Pusztaszabolcson a Millenniumi Parkban emlékeztek Szent István örökbecsű művéről, az államalapításról.

Az ünnepi eseményen jelen voltak a képviselő-testületi tagok, civil szervezetek, pártok, egyházi képviselői és a város lakói. A Himnusz eléneklése után a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói adtak ünnepi műsort. Ádám László az önkormányzat Oktatási, Közművelődési és Sportbizottságának alelnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy Szent István protorex-ként, azaz első királyként vonult be a történelembe.

 

I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette. A reformkorban az ünnep a nemzeti egységet szimbolizálta. A szabadságharc után betiltották, majd 1860-ban ünnepelték újra. A századvégén merült fel az igény egy hivatalos magyar ünnepre. Augusztus 20. napja egyre fontosabb lett a magyarság életében, ami időközben összefonódott az új kenyér és az alkotmány ünnepével. Az ünnepen Jakab Erika református lelkész áldotta meg az új kenyeret, amit Czompó István polgármester szegett meg és osztotta szét az ünneplők között.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok