Ápolt katonasírok

170 ezren sohasem mennek haza. Még mindig keresik a hozzátartozók az idegen földben, névtelen sírokban eltemetett katonákat.

A második világháborúban elesett szovjet katonák sírkertjének rendbetételét kezdte meg november elején a Partvonal Kft. Pusztaszabolcson. Terméskőlapokkal fedték be az egykor ott álló ismeretlen katona szobrának talapzatát, új kerítést építettek és hófehér kisméretű obeliszkeket helyeztek el a katonai temetőben található 10 tömegsír fölé. A 2, 5 millió forintba kerülő karbantartási munkálatokat év végére fejezik be. Az obeliszkekre még emléktáblákat helyeznek el, felújítják a zászlórudat és fehér murvával szórják fel a kaputól a sírokig vezető utat.

A pusztaszabolcsi temetőben 192 szovjet katona nyugszik, közülük csak egynek, a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel rendelkezőnek ismert a személye. Magyarországon a pusztaszabolcsi katonai temetőn kívül még 1028 helyen, összesen 170 000 szovjet katonát temettek el, akik közül legfeljebb kétezerről tudhatták meg hozzátartozóik biztosan, hogy földi maradványaik melyik hadisírban találhatók.

A pusztaszabolcsi katonai temető rendbetételére az Orosz Föderáció Nagykövetsége adott megbízást a kivitelezőnek.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok