Amíg a kicsik játszanak a Mikka Makka játéktárban az édesanyák eszmecserét, folytathatnak a gyereknevelés rejtelmeiről, Velencén.
A Baba-Mama Klubot a Velencén élő kisgyermekes anyukák szolgálatára hozták létre szülők, önkéntes munkával, az velencei önkormányzat támogatásával és a Mikkamakka Alapítvány segítségével. A klub a velencei kastélyban található Mikkamakka Játéktárban kapott helyet. Az ide járó édesanyák és gyermekeik egy folyamatosan bővülő, családias közösséget alkotnak. Összejöveteleiket heti rendszerességgel, szerdánként szervezik meg. A gondtalan játék mellett a felmerülő problémákat a szülők egymás között próbálják megbeszélni, és ha nem találnak rá megoldást, akkor szakértőt hívnak segítségül.
Következő programjuk március 10-én 17 órakor lesz, amikor Kismama Klubot rendeznek a velencei kastély házasságkötő termében. Nyári programjaik között főként szabadtéri programok szerepelnek, legtöbbször a velencei babák Rózsakertjében található játszótéren találkoznak. Idén, közreműködésükkel Velence harmadszor vesz majd részt az Országos Születés Hete rendezvénysorozaton, amelyet országszerte több településen is megrendeznek.
A klub remek hely a közös játékra, a beszélgetésre, ismerkedésre. Az édesanyák és gyermekeik közötti barátság a legjobb hosszú távú befektetés és lehetőség, amivel bármely anyuka és gyermeke élhet, nyilatkozta a klub vezetője.
| < Előző | Következő > |
|---|










