Ballagtak a vén diákok.

Könnyes, boldog, vagy megkönnyebbült búcsú. Elballagtak a szabolcsi középiskolások.

Három osztály 49 diákja búcsúzott el idén a Szabolcs Vezér Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumtól Pusztaszabolcson. A ballagáson jelen volt többek között Czompó István polgármester, Csombók Pál, alpolgármester, aki az iskola fenntartójának a Fejér megyei Közgyűlésnek is a tagja,valamint az iskola korábbi igazgatójának unokája Berczi Gergő.

A végzősöknek verses irodalmi műsorral kedveskedtek a 11.-esek.

A  diákok végig járták az iskola virággal feldíszített tantermeit, majd az udvaron a szülők gyűrűjében az iskola igazgatója búcsúzott el tőlük.

Az ünnepségen az igazgató  Vágó Norbert végzős diák részére adta át az iskola  PRO SCOLAE díját, amelyet a tantestület ítélt oda. Az iskola volt igazgatójának családja által alapított Kádár Béla díjat Várkonyi Flóra érdemelte ki, amit Berczi Gergő adott át.

Idén először adott át emléklapot az igazgató két szülőnek Horváth Istvánnak és Nemes Zsuzsannának, akiknek most ballagott el negyedik gyermekük a gimnáziumból.

A vén diákok számára május 3-án kezdődtek meg az írásbeli érettségi vizsgák.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 24., Csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Holnap Orbán napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok