Belejöttek a pályázók

Nőtt a pályázói kedv. A Velencei-tó környékén 18 nyertes pályázata van az Új Magyarország vidékfejlesztési programjának.

A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület munkaszervezet vezetője, Stadler Klára elmondta, hogy jelenleg két pályázati szakaszban vannak. Az egyik a Leader, amelyre november 16-ig pályázhattak az érdeklődök. A Közép-Dunántúli régióban lévő tizennégy Leader Helyi Akciócsoport közül a térség sorrendben a harmadik, ahol a legtöbb pályázatot beadták, összesen negyvennyolcat. A pályázatok feldolgozása abban a szakaszban van, hogy a pályázók megkapták a hiánypótló leveleket. A nyertesek másfél hónap múlva a befogadó nyilatkozatot is megkaphatják, ami azt jelenti, hogy elkezdhetik a beruházásokat, építkezéseket. Vállalkozás élénkítésre, pl. történelmi boros pincék felújítására, rendezvényekre, közhasznúnak nevezett beruházásokra, úgymint park és játszótér építésre, valamint helyi térségi piac létesítésére érkezett pályázat. Ezek költségvonzata, pályázati összege kb. kettőmillió forinttól tízmillió forintig terjed.

December 21-ig pályázhattak az ötezer lakos alatti lélekszámú települések az Új Magyarország vidékfejlesztési programjára. A helyi Leader-csoport 106 millió forintra pályázott. 18 pályázat nyert, aminek több, mint 50%-a gazdasági fejlesztésre irányul.

A nyertesek várhatóan a tavasszal megkapják az értesítést a pályázatok befogadásáról. A turisztikai pályázatoknál Pázmánd, Vereb, Pákozd és Sukoró község járt az élen. Az első körben egy pázmándi és pákozdi falusi szálláshely fejlesztés nyert pályázatot, ők már a kifizetési kérelmet készítik elő. Idén és a tavalyi év második felében sok mezőgazdasági termelőnek szóló pályázat jelenet meg az ún. 2. tengelyben. A pályázatoknál a munkahelyteremtés előtérben van. A turisztikai és mikrovállalkozási pályázatok legalább 45%-a gazdaság élénkítésről kell hogy szóljon. Az újabb Leader pályázatot április 1-vel, a 3. tengelyes ötezer lakos alatti lélekszámú települések pályázatot pedig május 1-vel hirdetik meg. Január 27-én tartanak a Leader és egyéb pályázók részére a kifizetési kérelmek kitöltésével, valamint elszámolásokkal kapcsolatos felkészítést a Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesületnél.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok