Beszámolók, pályázatok

Beszámolók, pályázatok, költségvetés-módosítás. Ülésezett a pusztaszabolcsi képviselőtestület. Tíz millió forintot meghaladó támogatást kapott Pusztaszabolcs útépítésre. Módosítani kellett a költségvetés főösszegét. 

Elfogadta soros ülésén a képviselő-testület a pusztaszabolcsi Polgármesteri Hivatal 2009. évi munkájáról szóló beszámolót. A település várossá válása új feladatok megoldása elé állította a hivatal dolgozóit. Sor került egy szervezetfejlesztési program megvalósítására is pályázati támogatásból. Ennek keretén belül kiépült a polgármesteri hivatalban az informatikai hálózat, így a hivatal dolgozói már interneten tudják az adatszolgáltatási kötelezettségeiket teljesíteni.

Megtárgyalták és elfogadták a város választott vezetői a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság által a település 2009 évi közbiztonsági helyzetéről készített beszámolóját. Pusztaszabolcson a folyamatos rendőri ellenőrzést az elmúlt évben a körzeti megbízott hosszantartó betegsége miatt nem tudták biztosítani. A rendőri nyomozás eredményességi mutatója 23, 3 %- ra esett vissza. 2009-ben 119 bűncselekmény vált ismertté a településen, ebből 81 volt a lopás.

Módosította idei költségvetését az önkormányzat, mert a Vörösmarty és Hársfa utcák megépítésére az első negyedévben közel 11 millió forint pályázati támogatást kapott a város.

Lakossági kérésre úgy döntött a képviselőtestület, hogy elvégezteti a Dózsa György út 2- 6 számú ingatlanok előtt a télen tönkrement út kátyúzását, egyúttal megbízta a közterület-felügyelőt azzal, hogy a város valamennyi útjának állapotát vizsgálja meg és tegyen jelentést azok állapotáról.

Döntöttek a képviselők arról is, hogy a könyvtár könyvállományának gyarapítása érdekében részt vesznek, a kulturális tárca könyvtárakat segítő pályázatán, valamint a Foglalkoztatási Közalapítvány egy közfoglalkoztatás szervező alkalmazására kiírt pályázatára is pályamunkát nyújtanak be.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok