2011. Február 24. Csütörtök, 17:39
Tó Tévé hírei
A Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület fő célja a fenntartható és versenyképes turizmus fejlesztése Gárdonyban és vonzáskörzetében. A térségben több olyan ember él, aki hivatásszerűen, vállalkozói tevékenysége keretében vagy elkötelezett civilként, rendszeresen vagy alkalmanként vezet különféle túrákat, tart előadásokat. Közülük többen vannak olyanok, akik a természet, az egészséges életmód, a hagyományőrzés iránt elkötelezettek és tudásukat önzetlen lelkesedéssel, hitelesen képesek átadni. A gárdonyi TDM szervezet egyik célja, hogy ezeknek az embereknek a közreműködésével elősegítse egy olyan Velencei-tavi túrahálózat felépítését, ami a helyi lakosság és a turisták számára egyaránt érdekes programkínálatot képes biztosítani. Ennek érdekében a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban egyeztetést tartottak a kialakítandó túrahálózat és kapcsolódó turisztikai szolgáltatások fejlesztéséről, amelyre sokakat meghívtak. Hamarosan összeállítanak egy áprilistól júliusig kínálandó konkrét programsort, amelyben egyebek mellett madárgyűrűzés, madárles, kenutúra, kerékpártúra, erdei iskolalátogatás, lovas program is szerepel.
2011. Február 24. Csütörtök, 17:32
Tó Tévé hírei
Mulatság adakozással. Idén is megtartották Gárdonyban a városi jótékonysági bált, amelyen több, mint százan vettek részt. Február báli szezon, nincs ez másként Gárdonyban sem. A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a város jótékonysági bálját, amelynek tombola és belépőjegy árából az oktatási intézményekben tanuló rászoruló gyermekeket támogatják. Az összegből a gyerekek óvodai és iskolai kirándulásának költségét fizetik, hogy ők se maradjanak le a szülők nehéz anyagi helyzete miatt az osztálykirándulásokról. A résztvevőket dr. Erdélyi Péterné szervező köszöntötte. Tóth István az elmúlt 20 év alatt megtartott bálokra emlékezett vissza beszédében. Traut Éva és Traut Ildikó furulyaművészek előadása után, Fekete Bernáth Orsolya hegedű- és Dudás Márta zongoraművészek varázslatos zenéjét hallgathatták a bálozók, majd a Chernel István gimnázium végzősei nyitották meg táncukkal a mulatságot. A svédasztalos vacsorán nemzetek konyháját kóstolhatták meg a résztvevők, a tombolán pedig sok értékes ajándékot nyerhettek a szerencsések. A hajnalig tartó mulatságon több, mint százan voltak és mintegy 320.000,- Ft összeg gyűlt össze a rászoruló gyerekek javára.
2011. Február 24. Csütörtök, 17:28
Tó Tévé hírei
A Gárdonyi Tagóvodában minden évben egy héten át tartó mulatozást jelent a farsang. Jelenleg az intézmény öt csoportjába összesen 138 gyermek jár, közülük mindegyik ölt valamilyen jelmezt a napokban. A hét minden napján más csoport tartja farsangi buliját az óvoda tornatermében. Jelmezükben végig járják a csoportokat, majd műsort adnak elő. Az úgynevezett farsangi héten, a gyerekek mellett az óvodai dolgozók is jelmezt öltenek, a szülők pedig műsorral kedveskednek a kicsiknek. Ezen a héten elmaradhatatlan étel az ovis fánk. Az óvoda március 5-én tartja a kilencedik Hagyományteremtő Jótékonysági Bálját, a Ponty étteremben. Kálmánné Sasvári Andrea, intézményvezető elmondta a Posta utcai óvodában várják a belépő- és pártolójegyek vásárlóit és szívesen fogadják a tombola felajánlásokat is.
2011. Február 17. Csütörtök, 23:06
Tó Tévé hírei
Idén második alkalommal rendezték meg az amatőr evezős ergométer versenyt a VVSI-ben. A szponzoroknak szánták, de országos verseny lett a 2010-ben először megrendezett amatőr evezős ergométer versenyből. Akkor a szervezők célja a sportág megismertetése és a szakosztály népszerűsítése, létszámának bővítése volt. Az elmúlt évben azok a felnőttek ülhettek ergométerre, akik támogatásukkal és munkájukkal segítették a sportiskolát és a szakosztályt. Érkeztek versenyzők Budapestről, Bajáról, Mosonmagyaróvárról és Székesfehérvárról egyaránt. A szakosztály vezető edzője, Karácsony Tibor elmondta, hogy a verseny idén is nagyon színvonalasra sikerült, sok budapesti, székesfehérvári, győri, szegedi és tókörnyéki evezős vett részt a szárazföldi regattán. A számítógép vezérelte gépeken, 500 méteres távon bizonyíthattak korosztályok szerint a fiatalok valamint a felnőtt férfi és női versenyzők. A 35-50 év közötti hölgyek egyéni versenyszámában első lett a székesfehérvári Halász Tímea. Ugyanebben a korosztályban férfi egyéniben győzött a szintén fehérvári Réthy Pál. Vegyes versenyszámban a 35 év felettiek korcsoportjában Ré-TI-MIX duó vehette át az első helyezettnek járó díjat, míg a női váltószámban a velencei-tavi Dragon Aqua SE női együttese végzett az élen. A hétvégén ismét pályára lépett az ifjúság, labdarúgó mérkőzésekkel folytatódott a Gárdony Kupa játéksorozat. Az elmúlt hétvégén a 3-4. osztályos nebulók léptek parkettre, hogy eldöntsék ki lesz a kupagyőztes labdarúgócsapat korosztályukban. A 8 együttesből álló mezőny próbára tette a gárdonyi és agárdi alakulatokat. Czéczei János, az agárdi és Bernáth Gyula, a gárdonyi együttes edzője is az első négy közé várta csapatát, de az Agárd az 5., míg a Gárdony a 7. helyen zárta a hétvégét.
2011. Február 17. Csütörtök, 23:01
Tó Tévé hírei
Forma 1-ben indultak a velencei pedagógusok. A Zöldliget általános iskola nagysikerű farsangi mulatságot tartott, ahol nem csak a diákok öltöztek jelmezbe. A farsang az önfeledt mulatozás időszaka, búcsúzunk a téltől és köszöntjük a tavaszt. A velencei Zöldliget Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy farsangi jelmezes felvonulást rendeznek, ahol egyéni felvonulók és csoportos bemutatók is vannak. Most első alkalommal közös farsang várta a két iskolarészben tanulókat és családtagjaiknak. Az eseményre több mint négyszáz vendég érkezett. A 173 egyéni beöltözött diák mellett 12 csoport produkcióval is szórakoztatta a közönséget. Voltak, akik a Dzsungel könyve zenés játék egy részét adták elő, mások az Egy szoknya, egy nadrág filmzenére táncoltak, az első osztályosok a Vuk filmzenéjére adtak elő produkciót. Az iskolában hagyomány, hogy minden évben a pedagógusok is jelmezt öltenek. Az idén a tanárok Zöldliget Formula-1-es nagydíjat rendeztek, amelyen öt csapatot alkotva versenyeztek egymással. A zsűri tagjai között szerepelt Oláhné Surányi Ágnes, Velence város polgármestere is. A farsang a Diákönkormányzat, valamint Baglyasné Szécsi Annamária, Bödiné Barna Etelka és Nagy Edit szervezésével valósult meg.
|
2011. Február 24. Csütörtök, 17:35
Tó Tévé hírei
A Zöldliget Általános Iskolában a magyar-angol kéttannyelvű program 2009-ben indult először. A cél az volt, hogy a gyerekek az anyanyelv elsajátításához hasonlóan minél korábban elkezdjék az angol nyelv tanulását is. Jelenleg 17 tanulócsoportja van az intézménynek, a következő tanévtől pedig minden évben egy tanulócsoporttal növekszik majd az diáklétszám. A nyelvi elemeket a gyerekek konkrét tevékenységeken keresztül ismerik meg. A nyelvi órák rendszeres kísérői a mozgás, zene, ritmus, tánc és a manuális tevékenységek. Az óravezetés angol nyelven történik. Az 1-2. osztályban az órákon a fő feladat a beszéd, a bő szókincs megteremtése. Az írás-olvasás, a nyelvtanítás kezdeti szakasza a 3-4. évfolyamokon zajlik. A felső tagozaton a nyelvtudás megszilárdítása a cél. A nyolcadik évfolyam végére középfokú nyelvtudással kell rendelkezniük a jelesre értékelt tanulóknak. A két tanítási nyelvű oktatás első osztályába jelentkezőknek egy jelentkezési lapot kell kitölteniük. Bármely településen élő tanuló jelentkezését szívesen fogadják, azonban előnyben részesítik a velenceieket. A két tanítási nyelvű oktatás első osztályába jelentkezők játékos képességvizsgálaton vesznek részt, amelyen nem a gyermekek előzetes ismereteit, vagy angoltudását mérik fel a szakemberek, hanem arra kíváncsiak, hogy a különböző képességterületeken elérik-e az életkoruknak megfelelő fejlettségi szintet. A plusz egy osztály indítása mellett változás lesz még az intézmény életében az is, hogy szeptembertől az első és második osztályok a Velencei-tó északi oldalán, a Bethlen Gábor utcában található Zöld iskolarészben kapnak helyet.
2011. Február 24. Csütörtök, 17:31
Tó Tévé hírei
Falufeljáró menet, farsangi alakoskodás és estéli mulatság. Dinnyésen hagyományteremtő céllal rendeztek farsangi felvonulást. A Névtelen Bábszínház és a Dinnyési Néptánccsoport tagjai várták mindazokat Dinnyésen, akik a falufeljáró farsangi alakoskodáson részt szerettek volna venni. A maszkkészítés és batyus ebéd után elindult a menet a faluban. Az utcák végénél népi alakoskodást adtak elő, azoknál a házaknál pedig megálltak termékenységi áldást mondtak, ahol háziállatot tartottak. A termékenységi rítus során az áldás mellé sárga földet is ajándékoztak a gazdának, mert az néphit szerint a hátsó udvarban szétszórva az állatállomány növekedését serkenti. Több helyen várták a farsangi menetet fánkkal és meleg itallal, majd visszatérve a templomkertbe a menet tagjai egy 16. századi vásári komédiát adtak elő. A gyerekek a részükre rendezett bálon a szülőkkel együtt táncoltak és játszottak. A jelmezversenyen sokan vettek részt, a díjazottak népi játékokat kaptak. Az esti asszony-ember farsangi bálon élőzenére rophatták a résztvevő felnőttek a táncot, tudta meg a Napvilág szerkesztősége Tabi Orsolya szervezőtől.
2011. Február 24. Csütörtök, 17:24
Tó Tévé hírei
Az 1870. október 28-án, Németújváron született Batthyány László egyetemi tanulmányai után Köpcsényben nyitotta meg magánkórházát és orvosként is folyamatosan képezve magát, sebész, majd szemészképesítést szerzett. 1915-ben nagybátyja halálakor megörökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet. A mélyen vallásos orvos szegény betegeit ingyen gyógyította, így lett ismert a szegények orvosaként. Az 1931. január 22-én, Bécsben bekövetkezett halálát követően 1944-ben kezdődött meg boldoggá avatási eljárása, ami félbeszakadt, így végül csak jóval később, 2003. március 23-án avatták boldoggá. 1999-ben a Magyar Köztársaság kormánya megalapította a Batthyány-Strattmann László-díjat, amelyet az egészségügyi miniszter előterjesztése alapján az egészségügyben több évtizeden át kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek ítélnek oda. A Batthyányi- Strattmann László-díj ma a legrangosabb szakmai elismerés, amit azok kaphatnak meg, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar nép egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, és e tevékenységük során kimagasló teljesítményt vagy eredményt értek el. A díjat évente legfeljebb 40-en kaphatják meg. Idén a díjazottak egyike Dr. Sirák András velencei háziorvos, megyei szakfelügyelő főorvos volt, az ajkai vörösiszap katasztrófa egészségügyi hatásainak felszámolásában végzett kiemelkedő munkájáért. A mentősök ezeket az embereket a meglehetősen távoli veszprémi kórházba akarták vinni, de ők féltették a vagyonukat, és nem vállalták a hosszú távollétet, miközben a szemük világát tették kockára. Dr. Sirák András egykori székesfehérvári kollégájával, Dr. Nyári Ildikóval az ajkai kórház igazgatójával megszervezte, hogy ajkai kórház biztosítson állandó szemész orvost, és így a jóval közelebb lévő kórházba már könnyebben el tudták vinni, és ott kezelni a sérülteket. Részt vesz a rezidensképzésben, és hisz abban, hogy elhivatottságot, a szakma szeretetét, a gyógyítás vágyát át lehet-e adni a fiatal tanítványoknak, hisz a példa erejében. Úgy gondolja, hogy azokat a fiatalokat, akik az egyetem elvégzése után – ahogy tréfásan mondta kalandvágyból – mégis itthon maradnak, miközben negyed-, ötödrészét keresik, mint a külföldön munkát vállalók, meg kell becsülni.
2011. Február 17. Csütörtök, 23:04
Tó Tévé hírei
Közel fél éve avatták fel a velencei kistérségi szakorvosi rendelőintézetet. Pár nap múlva már fél éve lesz, hogy ünnepélyes keretek között átadták a velencei kistérségi szakorvosi rendelőintézetet és gyakorlatilag október óta teljes üzemben működik az egészségügyi intézmény. Dr. Ferencz Péter a szakrendelőt üzemeltető nonprofit kft. ügyvezető igazgatója szerint a közel félév elegendő volt ahhoz, hogy megismerjék és megkedveljék a betegek a kistérségi egészségügyi szolgáltatást. A nappali kórház is megépült, szeptember 8. óta érvényes működési engedéllyel rendelkezik az üzemeltető cég, de törvénymódosításra vártak, hogy a szükséges finanszírozáshoz juthassanak. Ugrásra készek az induláshoz, és a betegegek is nagyon várják, hogy a velencei szakorvosi rendelőintézetben gyógyulhassanak. A finanszírozás minden tekintetben központi kérdés. A szakrendelő megnyitása előtt sok szakember vélte úgy, nem lesz elég pénz az intézmény működtetésére. Dr. Ferencz Péter nem elégedetlen a szakrendelőnek juttatott támogatással. Míg a Szent György kórházban egy-egy szakrendelésnél, például az ultrahangos vizsgálatnál olykor több hónapig kell várniuk a betegnek, addig Velencén a városlista jóval rövidebb. Dr. Ferencz Péter szerint a kistérségi szakorvosi rendelőintézet orvostechnikai és informatikai felszereltségével jelenleg a magyar egészségügy felső régiójában helyezkedik el. De vajon meddig lehet ezt a szintet tartani?
2011. Február 17. Csütörtök, 22:59
Tó Tévé hírei
Hörcsögök, papagájok, nyulak, kutyák. Többek között ezekkel az állatokkal is lehet majd találkozni a már hagyományosnak számító téli élőállat vásáron és kisállat börzén, Agárdon. Magyarok élőállat vására elnevezéssel rendeznek kisállat börzét Agárdon, február 27-én vasárnap a Nádas Étterem parkolójában. Reggel hét órától 13 óráig, többek között baromfi, galamb- és papagájfajták, nyulak és hörcsögök közül választhatnak majd az érdeklődők. A harmadik alkalommal létrejövő börzét a Magyarok Szövetsége agárdi és gárdonyi szervezete rendezi meg, együttműködve a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesülettel és Gárdony város önkormányzatával. A belépés a vásárlók, érdeklődők részére ingyenes, míg az árusítóknak helydíjat kell fizetniük és állat - egészségügyi igazolással kell rendelkezniük. Az előző hagyományteremtő szándékú rendezvény sikeres volt, a mostani, február 27-i vásárra körülbelül 50 tenyésztőt várnak, így az árusok sora akár a tópartig is lenyúlhat majd, mondta el a Napvilág szerkesztőségének Sóspataki Ferenc, a vásár egyik szervezője.
|