Tó Tévé  Válogatás a Tó Tévé Napvilág című műsorából

A híradók  a Tó Tévé honlapján megtekinthetők.

  



Babák, mamák egy klubban

Amíg a kicsik játszanak a Mikka Makka játéktárban az édesanyák eszmecserét, folytathatnak a gyereknevelés rejtelmeiről, Velencén.

A Baba-Mama Klubot a Velencén élő kisgyermekes anyukák szolgálatára hozták létre szülők, önkéntes munkával, az velencei önkormányzat támogatásával és a Mikkamakka Alapítvány segítségével. A klub a velencei kastélyban található Mikkamakka Játéktárban kapott helyet. Az ide járó édesanyák és gyermekeik egy folyamatosan bővülő, családias közösséget alkotnak. Összejöveteleiket heti rendszerességgel, szerdánként szervezik meg. A gondtalan játék mellett a felmerülő problémákat a szülők egymás között próbálják megbeszélni, és ha nem találnak rá megoldást, akkor szakértőt hívnak segítségül. 

Következő programjuk március 10-én 17 órakor lesz, amikor Kismama Klubot rendeznek a velencei kastély házasságkötő termében. Nyári programjaik között főként szabadtéri programok szerepelnek, legtöbbször  a velencei babák Rózsakertjében található játszótéren találkoznak. Idén, közreműködésükkel Velence harmadszor vesz majd részt az Országos Születés Hete rendezvénysorozaton, amelyet országszerte több településen is megrendeznek.

A klub remek hely a közös játékra, a beszélgetésre, ismerkedésre. Az édesanyák és gyermekeik közötti barátság a legjobb hosszú távú befektetés és lehetőség, amivel bármely anyuka és gyermeke élhet, nyilatkozta a klub vezetője.

 

Magasabb fordulatszámon az építők

Bontják a partfalat, építik a hajóállomás fogadóépületét. Magasabb sebességfokozatba kapcsoltak a téli hideg ellenére is a Velencei-tó Kapuja építői.

A Fehér háztól az Ezüstparkolóig tartó területen folyamatosan zajlanak a Velencei-tó Kapuja elnevezésű beruházás munkálatai. A Fehér háznál a tóparthoz levezető, térkőburkolatú sétány és a gyalogoshíd szerkezeti építése befejeződött. A tervezett játszótér helyét kialakították, most pedig a gyerekek véleménye alapján a játszótéri eszközöket választják ki. A kikötőnél a napokban elkezdődött a hozzávetőleg 100 négyzetméter belterületű fogadóépület kivitelezése is, amiben a tervek szerint váró, pénztár és vizesblokk kap majd helyet.

A strand területén a fedett sétány, illetve a szolgáltatóház alapozása befejeződött, az alapban már a belső közművek vezetékezése is megtörtént. A szerkezetépítést még februárban szeretné megkezdeni a kivitelező. A szolgáltatóházban a tervek szerint turisztikai információs részt, rendezvénytermet, és üzlethelyiségeket alakítanak majd ki.

A part mentén megkezdődött a tavat körülölelő betonfal megbontása is. Helyén egy négyszáz méteres szakaszon új, esztétikus fal épül, a fennmaradó részen pedig egy homokos, lídós partszakaszt alakítanak majd ki a szakemberek. Csabina Zoltán projektmenedzser tájékoztatása szerint a strand munkálataival már a nyári szezonkezdésre el kell készülnie a kivitelezőnek.

 

Természetismereti kirándulás Dinnyésen

Természetismereti kirándulásra, rendhagyó sétára invitálta a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából Fenyvesi László, a Dinnyésen élő és a Velencei-tó mellett tevékenykedő környezeti nevelő a természet és állatbarátokat. A kora reggeli időpont ellenére is huszonkét érdeklődő, többségében gyerekes család vett részt a sétán, aminek fő programja ugyan a hálós madárfogás és gyűrűzés volt, de a résztvevők megnézhették a Fenyvesi család gazdaságát is, ahol háziállatokkal is találkozhattak. Nem csak a gyerekek örülhettek, amikor megfoghatták a parányi madarakat.

A program során Fenyvesi László felhívta a figyelmet a vizes élőhelyek védelmének szükségességére. Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására ugyanis a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált egy nemzetközi szintű összefogás. Emiatt is lett február másodika a Vizes Élőhelyek Világnapja annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá Iránban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek és az ott élő madárvilág védelmére. Világszerte mintegy 1200 jegyzett terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá. Hazánk 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg 23 terület van a listán, amely összesen 130 ezer hektárt jelent. Ezek a területek, köztük a Velencei-tó és a Dinnyési-Fertő nem csak a hazai növény és állatvilág szempontjából jelentősek, a vonuló madaraknak is igen fontos pihenő és táplálkozó helyül szolgálnak. A természetvédelmi célokat is szolgáló dinnyési séta tehát nem csak szórakoztató kirándulás volt, hanem egyúttal kiváló alkalom arra, hogy a jelen és jövő generációjának tagjai is megismerhessék a vizes élőhelyeket, azok törékenységét és színes madárvilágát. A délelőtti túra során még a mezei veréb is szóba került.

Gárdony város tavaly pályázati támogatással életre hívta a Madárdal tanösvényt, amin végighaladva a helyi természeti értékekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. A mostani túra résztvevői is megnézhették a kiindulási pontot, a kihelyezett tájékoztató táblákat. Komoly izgalmat váltott ki és nem csak a kicsik körében a hálós madárfogás, a kis szárnyasok kiszabadítása. A séta számtalan látnivalót kínált, többek között például magyarfajta galambot is láthattak, foghattak a kirándulók.

A pár hetes kis négylábúak is nagy népszerűségre tettek szert a délelőtt folyamán, bár meglehet, oly sok simogató kéz nyúlt a riadt állatok felé, hogy inkább lemondtak volna a szeretetről. Mindenesetre békésen tűrték a kis bárányok a megpróbáltatásokat. A tanyasi udvar tehene, baromfiai, juha is újdonság volt sok gyerek számára, de a balestet szenvedett és már nem élő, oktatási eszközzé átlényegült karvaly is nagyon vonzotta a tekinteteket.

Fenyvesi László még két alkalommal szervezi meg a sétát, akik most lemaradtak az eseményről februárban és márciusban elmehetnek az igazán csemegének számító környezetismereti délelőttre, Dinnyésen.

 

Naponta találkozhatnak vele a nézők

A Velencei-tó mellett élő színművész nyerte el idén a filmkritikusok által odaítélt, legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

A Magyar Sajtó Házában adták át a Magyar Filmkritikusok Díjait, melyet 1962 óta minden év elején kiosztanak az előző évben bemutatott magyar filmek arra érdemesnek tartott készítőinek, szereplőinek. Idén az tette rendhagyóvá a díjátadót, hogy ezúttal filmszemle nélkül tartották meg, az elmaradt szemle eredetileg tervezett nyitónapját megelőző napon.

A legjobb férfi főszerep díját az Agárdon élő Nagy Zsolt kapta a Kolorádó Kid és A Nibelung-lakópark című filmekben nyújtott alakításáért.

Nagy Zsolt érettségi után a békéscsabai színházban játszott, színészi diplomáját 2000-ben kapta kézhez, ekkor csatlakozott a Krétakör Színházhoz. Egyike a legfoglalkoztatottabb magyar filmszínészeknek. Számos díjat vehetett már át. 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszttel díjazta. Az 58. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon Shooting Star díjat kapott, 2008-ban Európa tíz legígéretesebb filmszínészeinek egyikeként mutatkoztatott be a nemzetközi közönségnek.

 

Vizes Élőhelyek Világnapja

30 évvel ezelőtt kötöttek nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek és az ott élő madárvilág védelméért. Az évfordulóra Agárdon is megemlékeztek.

A Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából Hagyományok és természet címmel Fenyvesi László, környezeti nevelő tartott előadást az agárdi Óvoda utcai óvodában.

Sajnos nagy baj, hogy eltűnnek a gazdák és velük együtt a hagyományok is, mondta Fenyvesi László, aki Joli nevű tehenének friss tejével és egy juhászos nótával is kedveskedett a gyerekeknek, ezzel is emlékezve a falusi állattartókra, juhászokra. Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált egy nemzetközi szintű összefogás.

Február másodika a Vizes Élőhelyek Világnapja, annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá Iránban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek és az ott élő madárvilág védelméért. Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá.

Hazánk 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg 23 terület van a listán, amely összesen 130 ezer hektárt jelent. Ezek a területek – köztük a Velencei-tó és a vele egykor összefüggő, ma már különálló, nádassal, úszóláppal borított Dinnyési-Fertő – nem csak a hazai növény és állatvilág szempontjából jelentősek, a vonuló madarak számára is igen fontos pihenő és táplálkozó helyül szolgálnak.

A világnap alkalmából az agárdi óvodában Mészáros András, természetfotós fényképeit is megtekinthették a látogatók. A képek, amelyek a Velencei-tó madárvilágát mutatják be még egy hónapig láthatók az óvodában.

 

Kulináris fesztivál, negyedszer

Hal, vad, bor és pálinka, meg minden más, ami szemnek szájnak ingere. Ez lesz idén is a kínálat a kultúra, szórakozás és művészet mellett. Immár negyedszer rendezik meg Gárdony városban a szezonnyitó kulináris fesztivált

Idén április 29-e és május 1-je között rendezik meg a IV. Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivált Agárdon. Az eseményen ebben az évben is ételek, italok, koncertek, kiállítások, kirándulások, kulturális- és sportprogramok várják az érdeklődőket, csak apró változásokra lehet számítani.

A rendezvényen többek között fellép Tóth Vera és zenekara, a Holdviola együttes, és a Henna zenekar is, amelynek Áldás című dalára zajlik majd a tűzijáték. De a színpadon helyi zenekarok és művészeti csoportok is bemutatkozhatnak, csakúgy mint a külföldi testvérvárosokból érkező fellépők.

Az ízek kertjében finom, hagyományőrző ételeket kínálnak majd, egy másik kertben játszóház fog üzemelni, egy harmadikban pedig trófeakiállítást, valamint egy újdonságot tekinthetnek meg a látogatók.

A vízi sportok szerelmesei és a kirándulni vágyók számára is lesznek programok a fesztiválon. Míg a Velencei-tavi Galériában kiállítások, a Dinnyési Hagyományőrző Központban kulturális programok, az Agárdi Pálinkafőzőben pedig nyitott kapuk várják majd az érdeklődőket a rendezvény ideje alatt.

 

Kert a tetőn

A makett szemet gyönyörködtető, a látvány fürdővároshoz illő. Most még csak tervezik a Gárdony központjában megépülő üzletsort, de jövőre már a munkálatok is megkezdődhetnek.

Gárdonyban, a Szabadság Park és a kerékpárút közötti területen egy zöld tetős üzletsor kialakítását tervezi az önkormányzat. A város kereskedelmi szempontból kiemelt részén a jövőben egy összesen 1300 négyzetméter belterületű épületegyüttes kapna helyet. Hasonló jellegű üzletsor létesítését már korábban is kezdeményezték, két éve például egy cég kereste meg az önkormányzatot ezzel a céllal, de akkor – feltehetően a gazdasági válság miatt – elmaradt a projekt megvalósítása. Idén januárban viszont elkészült egy makett és egy vázlatfüzet a beruházásról.

A „zöldház” épületegyüttes tehát nem végleges, az önkormányzat további terveket és ötleteket vár, amelyekből közösen választják ki a végső formát. A maketten az épület kétszintes, ami a földszinten kereskedelmi szolgáltatásoknak, az emeleten pedig lakásoknak ad otthont.

A beruházást vagy egy vállalkozás, vagy az önkormányzat valósítaná meg, utóbbi esetben az ingatlan előértékesítéséből, az üzletek előfinanszírozásából épülne meg a létesítmény. A projekt keretében a meglévő parkolóhelyeket felújítanák, illetve újakat is építenének az üzletsorral szemben. Idén várhatóan csak a tervezésre és az engedélyezésre kerül sor, de jövőre már az épületegyüttes megvalósítása is elkezdődhet.

 

Száj nem maradt szárazon

Forralt bort készítettek, mégpedig versenyszerűen a vállalkozó kedvű alkalmi alakulatok Agárdon, a VVSI sporttelepén. A soha nem látott népes mezőnyben a Tó Tévé csapata is ott volt.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskola idén harmadik alkalommal rendezett forralt bor főzőversenyt Agárdon. Az esemény iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen első alkalommal három, tavaly kilenc, idén pedig huszonkilenc csapat nevezett a versenyre.

A szabadtéri rendezvény szombat délután kezdődött a VVSI szállója előtti területen. A csapatok számára a szervezők biztosították a tűzifát és az alapanyagként szolgáló négy liter bort, amit mindenki mással ízesített. A bográcsokba került hozzávalók között szerepelt narancs, szegfűszeg, fahéj és víz is. A jó hangulatról harmonikajátékával Fekete Tamás gondoskodott.

A három tagú zsűrinek több mint egy órára volt szüksége, hogy mind a huszonkilenc csapat készítményét végigkóstolja. A forralt borokat illatuk, zamatuk, színük és tisztaságuk alapján pontozták.

Az első három helyezett kupát és ajándéktárgyat, a negyedik, ötödik, hatodik helyezett pedig pezsgőt nyert. Első a budapesti Matrózok, második a Velencetours Gárdony, harmadik a budapesti Piros Áfonyák csapata lett. Negyedik helyen az Adonyi Villám Fókák, ötödiken a Chernel 13. G osztálya, hatodik helyen pedig a VVSI Velence Ófalu csapata végzett. A különdíjat a Gárdonyi Polgárőrök és a Csajos VVSI-sek kapták.

 

Nem dolgoztak a mesterek

Legalábbis szombat este nem, amikor a legfontosabb feladatot a tánc és a finom ételek fogyasztása jelentette számukra. Iparosbált tartottak Agárdon.

A Gárdonyi Ipartestület idén tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a már hagyományosnak számító Iparosbált. Az agárdi Nádas Étteremben műsorral, vacsorával, élő zenével és tombola nyereményekkel várták az érdeklődőket. A bálba összesen kétszáz vendég érkezett, köztük a 96. születésnapját ünneplő Kovács Ernő is, akit a szervezők külön köszöntöttek. Az este a népszerű hangutánzó parodista, Somogyi András előadásával kezdődött.

A műsor második felében a két agárdi tagot is számláló jazz-dance táncegyüttes szórakoztatta a közönségét. A mulatság a vacsora után vette kezdetét. A vendégek hazajutásáról idén is az ingyenesen működő taxi szolgálat gondoskodott. A bál bevételét a negyedik bográcsos grillparti megrendezésére fordítják majd, tájékoztatta a Napvilág szerkesztőségét Dávid Zoltán, szervező.

 

Csak a disznó bánta

Disznóvágás, ahogy apáinktól láttuk, ez volt az elnevezése annak a hagyományteremtő szándékkal megrendezett disznóölésnek és tornak, amit a jövőben is megtartanak majd a dinnyési Hagyományőrző Központban.

Hagyományaink továbbörökítése jegyében első alkalommal tartottak falusi disznótort a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központban. A 140 kg-os, háznál nevelt disznót egy dinnyési őstermelőtől vették a szervezők. Az eseményre ötven fő érkezett, a hagyományoknak megfelelően közülük sokan pálinkával indították a napot. Bemutatták a szalmával való pörkölést, majd az Európai Uniós szabványnak megfelelően tisztították tovább az állatot. A jószág feldolgozását, aminél több kisgyerek is szívesen segédkezett, helyi böllér, Alapi Attila irányította.

A jó hangulatról Róka Szabolcs mesemondó és két betyár gondoskodott. A betyárok a régiek szokásairól beszéltek és dalokat tanítottak.

Reggelire sült vért, ebédre orjalevest, toroskáposztát, hurkát, kolbászt, pecsenyét és hájas süteményt kínáltak a résztvevőknek. A nap végén kóstolót is lehetett vásárolni. A Disznóvágás, ahogy apáinktól láttuk elnevezésű, egész napos rendezvény tetszett az embereknek, ezért lesz folytatása a hagyományos disznóvágásnak Dinnyésen, mondta Tabi Orsolya, programszervező.

 


3. oldal / 81
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 08., Szerda, Aranka napja van.
Holnap Abigél és Alex napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Augusztus 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok