2011. Február 03. Csütörtök, 21:33
Tó Tévé hírei
Telekalakítás a közúti aluljáró érdekében. Egyetlen ügyet tárgyalt a velencei képviselőtestület a rendkívüli ülésen. Rendkívüli testületi ülést tartottak a képviselők Velencén annak érdekében, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban épülő közúti aluljáró munkálatai folyamatosan haladhassanak. Az aluljáró egyik csatlakozása a Szabolcsi és Kertész utca kereszteződésében lesz, a másik csatlakozás pedig egy körforgalomban az úgynevezett Fehér Ház előtt épül. Az építkezés nyomvonala mindkét oldalon az önkormányzat tulajdonában lévő földterületen halad., a munkálatokhoz létesítési engedélyre van szükség, amit a beruházó szerez be a különböző közmű hatóságoktól. A létesítési engedélyt azonban csak egyesített tömbtelekre adják ki a hatóságok, emiatt telekalakításra volt szükség, amihez a rendkívüli ülésen a képviselők hozzájárultak, így az építkezés, ha csak az időjárás közbe nem szól, folyamatos lehet Velencén.
2011. Február 03. Csütörtök, 21:28
Tó Tévé hírei
Mire felfogtuk már nem is éreztük. Szombaton 18 óra 41 perckor megrendült a föld alattunk. Szerencsére sérülésről, jelentősebb kárról eddig nem érkezett jelentés. Sokan megijedtek, mások nem is érezték. Gárdonyban 5 másodpercig volt érezhető a földrengés. Egy ház falai megrepedtek, nagyobb kár nem történt. A Velencei-Hegység igen stabil képződmény, így akik ezt a környéket választották lakóhelyül, jól döntöttek mondta a szakértő. Az elmúlt 25 év legerősebb földrengése rázta meg hazánkat szombat este. A 18 óra 41 perckor bekövetkezett rengés epicentruma Oroszlánynál volt mintegy 10 km-es mélységben, de a földmozgás észlelhető volt Fejér megye több pontján is. A földrengés a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű volt. Jóval kisebb utórengések azóta is voltak és várhatóak is. Utoljára 1985-ben, Berhidán volt ilyen erős földmozgás. Mihály Gyula a Gárdonyi Polgári Védelmi Iroda vezetője elmondta a Velencei-tó térségében olyan mozgások, amelyek veszélyt jelenthetnek, nem igazán fordulnak elő. A Nadapi szintezési ősjegy azért települt a térségbe, mert a Velencei-hegység a Kárpát-medence legöregebb és legstabilabb képződménye, tehát a fölrengések szempontjából biztonságos. Gárdonyban többen is érezték a földrengést, főleg azok, akik emeletes házban élnek, egy Balatoni úti családi ház falain pedig repedések keletkeztek, mondta el Jankovics Zoltánné Gárdony város aljegyzője. Velence Város Önkormányzatához nem érkezett bejelentés, tájékoztatott Szelei Andrea aljegyző. Magyarország nem tartozik a kiemelkedően földrengésveszélyes területek közé. A Kárpát-medencében katasztrofális méretű földrengések nagyon ritkán, fordulnak elő. Hazánkban a legismertebb földrengés forrásterületek: Komárom, Mór, Jászberény, Kecskemét, Eger, Dunaharaszti és Berhida. Magyarországon évente 100-120 kisebb rengés pattan ki, ebből átlagosan 4-5 érezhető. Jelentősebb károkat okozó rengések 15-20, nagyobb kárt okozók 40-50 évente alakulnak ki. A földrengések nem lehet kiszámítani, a statisztika alapján viszont megállapítható, hogy az eddigieknél nagyobb, a Richter skála szerinti 5-6-os földmozgás körülbelül 1 millió év múlva várható hazánkban tájékoztatott Mihály Gyula a Gárdonyi Polgári Védelmi Iroda vezetője.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:21
Tó Tévé hírei
Velencén Titoksziget működik az általános iskolában. A regényes elnevezés mögött nagyon is komoly tevékenység rejtőzik.Szinte minden ember életében akadnak pillanatok, amikor tanácstalanná válik, és jó lenne segítséget kérni, aggályait valakivel megbeszélni. A gyerekek sem mások, de ha valami bántja őket, sokkal szégyenlősebbek, mint a felnőttek, nehezebben nyílnak meg akár barátaik, szüleik előtt is. Jól jön ilyenkor egy szakember, aki meghallgatja gondjaikat, segít feldolgozni mindazt, amit egyedül nem tudnak. Velencén, a Zöldliget Általános iskolában működik egy segítő szolgáltatás, egy helyiség, ajtaján a kalandosnak tűnő elnevezéssel: Titoksziget. A hatodikos Stokinger Beatrix azok közé tartozik, akik nem veszik igénybe a Titokszigetet, de mindenképpen jó lehetőségnek gondolja. Jandrasics Nóra ötödikes diák szerint neki segített már, hogy a Titokszigeten meghallgatták gondjait. Csincsi Éva pszichológus, a velencei Humán Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa várja a Titokszigeten a gyerekeket. De vajon mit takar a Titoksziget elnevezés? A Titoksziget elnevezés, ami nagyon is jellemző a programra, csábító lehet a gyerekek számára. A pár hónapja működő szolgáltatást eddig hatan vették igénybe, közülük ketten rendszeresen visszajárnak a titkok szobányi szigetére. Német Agusztin ötödikes fiú már járt a Titokszigeten. A fiatalember spanyol anyanyelvű, de jól beszél magyarul is. A Titokszigeten a foglalkozás nem annyira titokzatos, mint inkább érdekes. A gyerekek barátságos felnőttel találkoznak, beszélgetnek, rajzolnak, játszanak.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:16
Tó Tévé hírei
Jubilál a bál. Húszadszor mulathatnak a városlakók, miközben adakoznak is Gárdonyban, a városi bál alkalmából. Gárdony város idén tizenkilencedik alkalommal rendezi meg hagyományos jótékonysági bálját egy agárdi étteremben. A mulatás mellett ez az esemény minden évben lehetőséget kínál a hátrányos helyzetűek megsegítésére is. Kezdetben bútorokat ajánlottak fel, később a bál nyereségéből élelmiszercsomagokat állítottak össze, az utóbbi években pedig a város rászoruló gyermekeit támogatják. Céljuk, hogy azok a diákok is részt vehessenek az osztálykirándulásokon, akik anyagi segítségük nélkül nem tudnának. A belépőjegy fennmaradó részéből idén a hagyományos ételek mellett a nemzetek konyháinak kincseit is megkóstolhatják a bálozók. A jótékonysági rendezvényen Dudás Márta kíséretében fellép Jónás Krisztina énekművész, hegedűn játszik Fekete Bernát Orsolya, Traucs Éva és Traucs Ildikó pedig furulyázik majd. A bizottság szervezésében megvalósuló jótékonysági bál, a Chernel István gimnáziumvégzős tanulóinak nyitótáncával kezdődik, február 19-én este nyolc órakor.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:10
Tó Tévé hírei
A bor és a szőlő állt a találkozó a középpontjában. Agárdon már hagyománya van a Vince-napi vicevessző-vágásnak. A vesszőből kiderül, hogy milyen szüretre számíthatnak a gazdák. „Ha csorog Vince, tele a kamra, tele a pince. Ha fénylik Vince, megtelik a pince, ha nem csorog üres lesz, ha csak csepegve csorog, kevés lesz a borod.” Szent Vince napja, január 22-e a szőlészek, borászok és vincellérek kalendáriumában jeles napként szerepel. A népi megfigyelések szerint ennek a napnak az időjárásától függ, hogy milyen lesz az őszi szőlőtermés. A gazdák Vincét a középkor óta úgy is tisztelik, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. A székesfehérvári Noé – Hegyi Szent István Borlovagrend tagjai Csóbor Balázs borlovag meghívására Agárdon tartották meg a VI. Vince-napi vice-vessző vágást és Borrandevút. Bognár Zoltán nagymester pohárköszöntője után a résztvevők megismerhették Szent Vince legendáját. Az esemény házigazdája, Csóbor Balázs borlovag az eseménynek helyt adó pincét mutatta be. A Borlovagrend főborásza által levágott három szőlővessző alapján értékelték a tagok a rügyek áttelelését, amelyből meleg helyen történő, későbbi hajtatásra egyet-egyet magával vitt a Nagymester, a főborász és a pincegazda is. A rendezvényen a Borlovagrend megemlékezett a január 23-i Magyar Kultúra Napjáról, mert a rend szeretné áttestálni az ifjú borásznemzedékre a szőlészet-borászat néphagyományának kulturális örökségét. A rendezvényt szakmai konzultáció zárta.
|
2011. Február 03. Csütörtök, 21:30
Tó Tévé hírei
Energia beszerzésről és a város új, illetve megújult vasúti aluljáróinak működtetéséről is tárgyalt a képviselőtestület Gárdonyban, a legutóbbi testületi ülésen. Gárdony Város önkormányzatának nehéz anyagi helyzete miatt meg kell találnia azokat a lehetőségeket, amelyekkel kiadásait csökkenteni tudja. Felmerült, hogy az energiabeszerzés versenyeztetése kiadáscsökkenést eredményezhet. Ennek érdekében ajánlatokat kértek be az energiabeszerzés optimalizálásában való közreműködésre. A négy beérkezett ajánlat közül a Dámfi Mérnöki Iroda Kft. 850.000,- Ft + Áfa összegű árajánlata mellett döntöttek a képviselők az ülésen. A képviselő-testület Agárd városrész gyógyhellyé nyilvánítási eljárásának kezdeményezését visszavonta. Az országban nincs gyakorlata ennek az eljárásnak, valamint a feltételek is olyan szigorúak, amit nehéz teljesíteni. Az ülésen arról is döntöttek a képviselők, hogy a „Gárdony Város Önkormányzata és az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő turisztikai vonzerejének tematikus fejlesztése" című projekt megvalósítása érdekében az eredeti egy, három részteljesítést, a kültéri wellness medence, rönkvár, obeliszk megépítését tartalmazó közbeszerzési eljárás helyett, két különböző közbeszerzési eljárást bonyolít le. Az egyik eljárás a medence, a másik két részteljesítés, a rönkvár és obeliszk megvalósítására vonatkozik. Január 1-től alapvetően módosultak a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű személyek, azaz az aktív korúak ellátásának a szociális törvényben foglalt szabályai. A korábban „rendelkezésre állási támogatás” elnevezésű pénzbeli ellátási formát a „bérpótló juttatás” váltotta fel. A módosítások miatt a méltányosságból megállapított ápolási díj jogosultsági feltételeinek a törvényhez igazított szigorítására került sor Gárdonyban. Döntöttek a képviselők arról, hogy a Gárdonyfürdői strand üzemeltetésére pályázatot írnak ki, mert a korábbi üzemeltetési szerződés lejárt. Zárt ülésen tárgyalta meg a képviselő-testület a helyi újság kiadására benyújtott pályázatokat. A képviselők a legkedvezőbb pénzügyi kondíciókkal beadott ajánlatot fogadták el, így a helyi újságot Csordás Lajos és Hargitai Miklós szerkeszti és adja ki ebben az évben a városban.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:25
Tó Tévé hírei
Idén is lehet szurkolni lányoknak és fiúknak a Gárdony Kupa mérkőzésein. 22 éve már, hogy a Gárdonyi Általános Iskola elindította a Gárdony Kupa játékokat, amelyen kezdetben a gárdonyi iskola tanulói mérkőzhettek meg a megye más általános iskoláinak tanulóival. Később, a Labdarúgó Kollégium megalakulását követően, egyesületi csapatokat is vendégül láttak a tornákon.A labdarúgók mellett a kézilabdás lányoknak is szurkolhatnak majd az egy napos tornán, amelyen nyolc csapat lép pályára, kétszer négycsoportos rendszerben, a harmadik osztályosoktól egészen a nyolcadik osztályosokig. Az elmúlt hétvégén a 12-13 évesekből álló csapatok lépetek pályára. A nevezett 6 csapat körmérkőzések során döntötte el ki a jobb a pályán. Első az Agárd, második a Gárdony, míg harmadik a Pusztaszabolcs lett. A hétvége gólkirályi címét az agárdi Novák Rajmund érdemelte ki, míg a legjobb mezőnyjátékos a szintén agárdi Falusi Bálint lett. A győztes, agárdi együttes edzője, Czéczei János. Finn kezdeményezésre Nemzetközi Futóversenyt rendeznek az év leghidegebb időszakában, január 31-én. A rajt az agárdi szabad strand parkolójából lesz 9 órakor. A 25 és 50 km-es táv Velence irányába indul. Különlegesség, hogy az időt mindenki magának méri. A szervezők mindenkit várnak. És egy egészen más jellegű versengés. Immár 26. alkalommal lehet asztalhoz ülni a Peregovits Vándordíjért a gárdonyi Városi Ulti Bajnokságon. Január 29-én, szombaton 13 órára, az agárdi Közösségi Házba várják a szervezők a kártyajáték mestereit, mindazokat, akik szívesen mérik össze tudásukat az ördög bibliáját hasonlóan jól forgató ellenfeleikkel.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:18
Tó Tévé hírei
Sok a panasz a vasúti sínek mellett felhúzott zajvédő falakra. Van, akit a falak hangvisszaverő hatása miatt a közút felerősödött zaja, másokat a szépnek nehezen nevezhető látvány zavar. A lakosság már évekkel ezelőtt jelezte igényét egy zajvédőfal megépítésére Velencén. A sínek mellett a Tárnok-Dinnyés közötti vasútvonal rekonstrukció keretében meg is valósult a fal kivitelezése, de a tervektől eltérően. Velence polgármestere, Oláhné Surányi Ágnes azzal a panasszal fordult a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez, hogy a velencei vasúti megállónál, a tópart felőli oldalon tovább építették a falat, mint ahogy az az eredeti tervekben szerepelt. A Nemzet Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője, Loppert Dániel elmondása alapján, az érintett szakaszon a következő egy hónapban zajméréseket és szakértői véleményt készíttetnek, és csak az eredmények ismeretében hoznak döntést a fal visszabontását illetően. A meglévő vasúti zajvédőfalak színe kapcsán a lakosság és az önkormányzat is nemtetszését fejezte ki. Az európai uniós szabvány miatt azonban ezen a kivitelező nem kíván változtatni, várhatóan egységesen szürke színű marad. A zajvédőfalak kiépítése a vonatok haladási sebességétől függ, de a tópart mentén lehetőség van zajhatást csökkentő műszaki megoldásokra is, így a két velencei vasúti megállóhely között a panoráma is élvezhető maradt. Az új vasúti várótermek zárva tartása viszont továbbra is problémát okoz a lakosság számára, a kivitelező pedig csak tavaszra ígéri azok megnyitását.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:14
Tó Tévé hírei
Úgy tűnik, nem várható számottevő fellendülés a ingatlanpiacon. Az okok között a nehezen megszerezhető hitelek, a lakáspiacon tapasztalható túlkínálat és az alacsony kereslet szerepel.
A fővárostól 30 percre található Velencei-tó térsége, ideális környezetet biztosít önnek és családjának. Találja meg otthonát és nyaraljon egész évben ezen a helyen, ahová öröm hazatérni, olvasható az egyik ingatlanközvetítő cég honlapján, ahol található pár milliós, de akár 150 millió forint értékű ingatlanépületet is.
A gárdonyi, velencei ingatlanpiaci szakemberek szerint nehéz olyan előrejelzéseket készíteni manapság, amelyek akár fél éven belül ne változnának meg a gazdasági folyamatok, vagy törvényi változások okán, de a Velencei-tó környékére jelenleg a túlkínálat jellemző, s ez leginkább a használt lakások piacára érvényes. A vevők jelentős része 10 millió forint alatti, felújítandó házat keres mindkét velencei-tavi városban. Többen is olyan nyaraló vásárlását tűzték ki célul, amelyet téliesítés után állandó jelleggel használhatnának. Telket alig keresnek, kevesek engedhetik meg maguknak azt, hogy építkezzenek. A vásárlók túlnyomó része a fővárosiak közül kerül ki, a székesfehérváriak, a tókörnyékiek és a külföldiek érdeklődése elenyésző.
Drasztikus változásra idén valószínűleg nem lehet számítani, vagyis továbbra is a túlkínálat lesz a jellemző, ugyanakkor a turisztikai fejlesztések élénkíthetik a helyi piacot.
Míg régebben fontosabb volt a környék, a kilátás, az egyéb elérhető szolgáltatások megléte, addig mára a fenntartás költségei kerültek előtérbe. Szakemberek szerint 2012-től jelentősen értéktelenedik a magyar lakásállomány 90%-a, hiszen akkortól csak a lakásokhoz kötelező zöldkártyával vagy más néven energiatanúsítvánnyal lehet majd eladni vagy bérbe adni az ingatlanokat.
Az ingatlanszakértők a mostani alacsony árak miatt javasolják, hogy aki teheti most vegyen ingatlant, de tisztában vannak vele, hogy erre jelenleg keveseknek van befektetni való pénzük.
2011. Január 27. Csütörtök, 21:08
Tó Tévé hírei
| Korszerűbb körülmények a könyvtárban. Egy pályázat segítségével vak és gyengénlátó embereket is várnak a gárdonyi könyvtárban. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett pályázatra a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár hat tagból álló konzorcium vezetőjeként nyújtott be pályázatot. A támogatásból a konzorcium minden könyvtárában, köztük Gárdonyban is fejlesztették többek között a számítógép-parkot. Gárdony Város Önkormányzata a könyvtár számítógépes rendszerének teljes felújítására pályázott, ennek része volt egy speciális programmal ellátott számítógép is, amely lehetővé teszi a vakok és gyengénlátók számára a számítógépes szolgáltatások igénybevételét.Ezt a programot ingyenesen használhatják a látásukban korlátozott emberek a gárdonyi városi könyvtárban. | | Egy másik pályázat a könyvtár állományának elektronikus feldolgozását teszi lehetővé. A pályázati határidő betartása érdekében a gárdonyi könyvtár szerdai napokon zárva tart. Ilyenkor az érdeklődők az agárdi Márvány utcai fiókkönyvtárat kereshetik fel. A várhatóan júniusban befejeződő munka eredményeképpen az interneten is elérhető számítógépes katalógusban körülbelül 35.000 kötet között saját otthonukban is keresgélhetnek majd az olvasók. | | | | | |
|