2011. Január 06. Csütörtök, 15:25
Tó Tévé hírei
Miközben a híradásokban egyre-másra hallani a TDM-ekről, a turisztikai desztináció menedzsmentekről, a tévénézőknek a kifejezés még mindig idegen, nehezen értelmezhető. Pedig pénz van benne és nem is kevés. 2008-ban megalakult a Gárdonyi Város és Térsége Turisztikai Egyesület, aminek most január elejétől létrejött a munkaszervezete is. A TDM céljáról, feladatairól kérdeztük Somossy Eszter TDM menedzsert, a gárdonyi munkaszervezet vezetőjét.
A szervezet működéséhez és a céljainak megvalósításához is pénz kell. A gárdonyi TDM pályázati sikerének köszönhetőn tekintélyes összeggel gazdálkodhat.
Bővebben...
2011. Január 06. Csütörtök, 15:05
Tó Tévé hírei
Gárdonyban a tóparton tartott városi szilveszteren együtt köszöntötték az új esztendőt a megjelentek. Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Gárdony város önkormányzata az első városi szilvesztert. A rendezők minden érdeklődőt szívesen fogadtak a gárdonyi kikötőnél, ahol a nagy hideg miatt a vártnál valamivel kevesebben jelentek meg a közös évbúcsúztatásra, újév köszöntésre. A hideggel dacoló bátrabbakat a tóparti vendéglő forralt borral melegítette. Az éjféli koccintás után a résztvevők az önkormányzat által szervezett tűzijátékban gyönyörködhettek, s miután a szervezők sorszámmal látták el az új eseményt, vélhetően a jövőben is közösen ünnepelhetik Gárdony város lakói az új év kezdetét.
2010. December 23. Csütörtök, 16:43
Tó Tévé hírei
Az agárdi tófelügyelőség jelentése alapján a Velencei-tó jégvastagsága az északi oldalon kettő, Gárdonynál pedig nyolc és fél centiméter, ezért tilos és életveszélyes rámenni. Biztonságosnak ugyanis csak a tíz-tizennégy centiméter vastagságú jégréteg számít. A veszélyforrásra táblákkal figyelmeztetik a lakosságot. A tófelügyelőség összesen tizenhat darab táblát helyezett el azokon a part menti területeken, ahonnan gyalogosan megközelíthető a tó. A figyelmeztető táblák arról tájékoztatnak, hogy a jég felülete szórakozásra, sportolásra alkalmatlan. A hótakaró alatti jég az enyhülés miatt várhatóan tovább vékonyodik majd a napokban, tájékoztatta a Napvilág szerkesztőségét Tóth Sándor, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszakiigazgató-helyettese.
2010. December 23. Csütörtök, 16:41
Tó Tévé hírei
Az Alborada vegyes kar aranyvasárnap hagyományos adventi hangversenyeket tartott. A közel 40 fős kórus délután négy órától az agárdi katolikus templomban énekelt. A vegyes kar repertoárja a reneszánsz muzsikától a XX. századi művek előadásáig terjed. Az ünnepek közeledtével a karácsonyi énekek kerültek előtérbe. A hangversenyen az Agárdi Kicsinyek Kórusa is közreműködött. Este hat órától a gárdonyi katolikus templomban énekelt az Alborada kórus. A vegyes kar előadásán a gárdonyi iskola gyermekkara is közreműködött. Az adventi hangversenyek helyszínein Dudás Márta zongorázott, Süle Gabriella pedig verset mondott.
2010. December 23. Csütörtök, 16:39
Tó Tévé hírei
Tizenharmadik alkalommal tartottak karácsonyváró rendezvényt az Agárdi-Gárdonyi Polgári Körök szervezésében. A Mikszáth Kálmán utcai pavilonsor melletti téren számos program várta az ünnepre készülődőket, a hóesés miatt azonban a tavalyi évhez képest kevesebb volt a látogató. A rendezvényen volt adventi mazsorett show, néptáncbemutató, bohócműsor, tűzzsonglőr show. Az Agárdi Kicsinyek Kórusa betlehemes játékot adott elő, a református hittanos gyerekek karácsonyi dalokat énekeltek, szerepelt a gárdonyi óvoda Süni csoportja, a Musculus Vocalis kamarakórus, a dinnyési Iglice népdalkör, valamint az Alborada kórus. A karácsonyi képeslapkészítő versenyen az óvodások munkái közül Farkas Koppány, az iskolások alkotásai közül pedig Házi Tímea képeslapját vélte a legszebbnek a zsűri. A legfinomabb karácsonyi édes süteményt Budai Tiborné, a legjobb sós süteményt pedig Csaba Zoltánné készítette. A kirakodóvásáron karácsonyi ajándéktárgyakat, kézműves termékeket lehetett vásárolni, a szervezők pedig ebéddel is várták a megjelenteket. A rendezvényen, felajánlott tárgyakból jótékonysági árverést tartottak. Többek között licitálni lehetett az FTC játékosai által dedikált labdára is. A karácsonyvárón negyvenezer forint, az Agárdi-Gárdonyi Polgári Körök előző rendezvényén pedig hetvenezer forint gyűlt össze, így több mint százezer forint értékben készítenek majd a szervezők negyven többgyerekes családnak karácsonyi ajándékcsomagot.
|
2011. Január 06. Csütörtök, 15:08
Tó Tévé hírei
Az év első munkanapján a Velencei-tavi Nemzetközi Symposion résztvevőinek alkotásaiból nyílt kiállítás Velencén. Az általános iskolában található Zöldliget Galéria egy hónapig modern technikával készített természetfotóknak ad otthont, amik a tóval és az azt körülölelő tájjal foglalkoznak. A kiállítást az iskola tanárai és diákjai jelenlétében a térség országgyűlési képviselője, L. Simon László nyitotta meg. A Velencei-tó környékén megtalálható értékeket, természeti formákat használó land art művekkel és számítógépes program segítségével létrehozott alkotásokkal mutatják be a kiállítók. Utóbbinál az eredeti fotókat egy képfeldolgozó program segítségével átalakítják, hogy azok új értelmet nyerjenek. A fotómanipulációs eszköz révén elemeire bontott képekből teljesen új alkotást hoznak létre, ami sokszor csak nyomokban hasonlít az eredetire. A művek témája azonban változatlanul a Velencei-tó marad. Az ország különböző pontjairól, illetve Németországból, Angliából, Hollandiából és Belgiumból is érkeztek művészek a Velencén élő, Munkácsy-díjas szobrászművész, Péter Ágnes által szervezett negyedik Velencei-tavi Nemzetközi Symposionra. Az alkotásaikból nyílt kiállítás a Zöldliget Galériában január 31-éig tekinthető meg.
2011. Január 06. Csütörtök, 15:04
Tó Tévé hírei
Velencén és Velencefürdőn is elkészült az új állomásépület, azonban az utazók azt nem használhatják. Az üggyel kapcsolatban különböző hírek jelentek meg. Egy internetes hírportálon arról tájékoztatta az olvasóit, hogy MÁV Zrt. és Velence Város Önkormányzatának vitája miatt nem adják át vasúti megállóhelyek felújított épületeit. Dr. Papp Gyula Gábor, Velence város címzetes főjegyzője szerint az állomás épületek ugyan elkészültek, de nem az önkormányzat dolga, hogy azokat átadja vagy átvegye. A MÁV Zrt. és a beruházó NIF Zrt. érdekazonossága egyértelmű, de nem őket sürgetik az elégedetlenkedő utazók. Az ügyben az önkormányzatnak nincs sok lehetősége, csak kérelmezőként működik közre. Az üzemeltetés átadása a NIF Zrt. részéről a MÁV Zrt. felé kell, hogy megtörténjen. Ezután és csak a feltételek ismeretében tud majd az önkormányzat részt vállalni az üzemeltetésben. A hírportálon arról is olvashatunk, hogy az átadás a közüzemi szolgáltatás bekötése miatt csúszott, de azóta az már megoldódott. A NIF Zrt. az átadásról úgy nyilatkozik, hogy nincs határidő, mert az önkormányzat kérte, hogy az épületet ne bontsák le, hanem újítsák fel, így számukra nem keletkezett vállalási határidő. Ennek ellent mond, hogy Velencén és Velencefürdőn a vasútállomáson táblákkal hirdették az utazók számára, hogy a kivitelezés határideje 2010. szeptember 30-a. A felújított aluljáróval kapcsolatban is véleménykülönbség van az üzemeltetésben a NIF Zrt. és az önkormányzat között. Az utazókat arra kéri Velence város önkormányzata, hogy legyenek még türelemmel, mert nekik nincs ráhatásuk az átadások időpontjára.
2010. December 23. Csütörtök, 16:42
Tó Tévé hírei
A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület év végi közgyűlésén a leköszönő elnök, Kupi László értékelte az elmúlt időszakot. Elmondása szerint elérték kitűzött céljaikat, és mára egy jól működő szervezet jött létre. Kupi László azonban úgy vélte most kell átadnia helyét. A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület több új taggal is bővült, amit a szervezet eddigi munkájának elismeréseként értékeltek. A megújult, felfrissült egyesület a tervek szerint a jövőben egyre több feladatot fog ellátni. Az újonnan megválasztott elnök, Nagy Mária már az egyesület megalakulását megelőzően, az akciócsoportban is tevékenykedett, 2007-től pedig az elnökség tagjaként dolgozott. Az új elnök azt szeretné, ha az önkormányzatok, gazdasági és civil szervezetek összefogásával olyan közös célok mögé állnának, amelyek a térség fejlődését segítik.
2010. December 23. Csütörtök, 16:39
Tó Tévé hírei
A geotermikus fűtési rendszer elkészültét rendezvényen ünnepelte az önkormányzat Gárdonyban. Geotermikus energia szállítását és a hévíz hasznosítását szolgáló rendszert építettek ki Agárdon és Gárdonyban. A programban az Agárdi Termál- és Gyógyfürdő, az agárdi iskola, az Aranyhíd Idősek Otthona, a Wellness Lakópark, a Gárdonyi Polgármesteri Hivatal, a gárdonyi iskola, valamint a Szabadság út melletti emeletes házak vesznek részt. A projektzáró rendezvényt a polgármesteri hivatal nagytermében tartották. Tóth István polgármester elmondta, hogy több magyarországi település is érdeklődött az elkészült rendszer iránt. A települések képviselői januárban látogatnak a városba és tekintik meg az elkészült beruházást. A projekt mintegy 440 millió forintba került, amelynek a felét kellett csak a városnak fizetnie. Előzetes számítások szerint a beruházás 7 év alatt térül meg, azután pedig jelentős bevételt hoz majd Gárdonynak. A kizárólag gázt használókhoz képest a fogyasztók is jól járnak az elkészült rendszer használatával, mert a geotermikus fűtést 10%-al olcsóbban kapják a rendszert üzemeltető önkormányzattól. A beruházást az építő PORCIÓ Műszaki Fejlesztési és Vállalkozási Kft. okleves gépészmérnöke, Paizs József mutatta be a megjelenteknek.
2010. December 23. Csütörtök, 16:37
Tó Tévé hírei
A szépkorúak ünnepelhettek először a közösségi házban, Velencén. A Velencei Nyugdíjas Klub tagjai az elsők között járhatták körbe a felújított újtelepi részen található Közösségi Házat. Velence Város Önkormányzata még 2009-ben pályázott az egykori iskolának teljes körű felújítására és közel 78 millió forint támogatást nyert el. Az intézményben végzett munkákról Oláhné Surányi Ágnes Velence Város polgármestere beszélt a megjelenteknek. Felújították a parkolóhelyeket is, járdát és játszóteret építettek, a belső udvart pedig úgy alakították ki, hogy ott lehetőség legyen piac rendezésére. A polgármester beszéde után minden vendégnek egy csomag szaloncukrot adott át. Az ajándékozást követően a Zöldliget Általános Iskola tanulóival közösen énekeltek a klub tagjai, majd karácsonyi történetet adtak elő az iskolások. Az épület a nyugdíjas klub mellett több civilszervezetnek biztosít ingyenesen helyet. A beruházás 85 százalékát a pályázati forrás fedezte, a fennmaradó több mint 11.000.000 forintot az önkormányzat biztosította.
|