CSI: Velence

Címkék: Velence Hírek

Magyar helyszínelők lepték el a Velencei-tó partját, mivel idén Fejér megye, azon belül a tóparti kisváros adott otthont a IV. Országos Bűnügyi Technikai versenynek.

Minden megyéből háromfős csapatok érkeztek a Velencei-tóhoz, hogy összemérjék helyszínelői tudásukat, illetve megoszthassák egymással tapasztalataikat. Ez a program a későbbi eljárások sikereit is támogatni tudja, hiszen a helyszíni munka minőségén áll vagy bukik egy bűnügy megoldása.
A versennyel egy időben a megyei bűnügyi technikai osztályvezetők részére szakmai értekezletet is tartottak, ahol érdekes előadás hangzott el például a harapásnyomok azonosításáról.
A verseny kétszer ötfordulós volt, ami berendezett helyszínek feldolgozásából, valamint elméleti tesztlapok kitöltéséből állt. A meglepetés-feladatok győztese Dénes László r. főhadnagy lett, aki az ördöglakat kinyitásában és dartsban összesítve a legjobban szerepelt.
A csapatok közül első helyen végzett Nógrád megye, második lett a szervező Fejér, míg a harmadik helyet Pest megye szerezte meg. A győztes csapatok különböző ajándékokat nyertek, mint például LCD televíziót, monitort és hordozható DVD lejátszót.
Pinkóczi József alezredes bejelentette, hogy amennyiben a család hozzájárulását megkapják, jövőre a verseny Vedres Mátyás nevét viseli majd.

 

 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 24., Csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Holnap Orbán napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok