65 évvel ezelőtt egy gyilkos puskagolyó oltotta ki az egyik legnagyobb magyar költő életét. Zenés irodalmi előadást rendeztek Gárdonyban a Művelődési Házban Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából. Radnóti Miklós a magyar líra kiemelkedő alakja polgári zsidó családból származott. Egy ideig külföldön, majd hazatérve a szegedi egyetemen tanult. Tanári oklevelet szerzett, de nem tanított, írásból, fordításból élt. 1940-től állandó munkaszolgálatos volt. 1944-ben a szerbiai hegyekbe vitték, majd gyalogmenetben Németország felé hurcolták. A legyengült költőt Győr mellett lőtték agyon. Nagy költő volt, s mint műfordító is a legnagyobbak közé tartozott. Kelemen István színművész Radnóti Miklós emlékére összeállított „Nekem szülőhazám” című zenés irodalmi előadását tekinthették meg a látogatók Gárdonyban a Művelődési Házban, amelyen közreműködött Fekete-Bernáth Orsolya hegedűművész is.
A műsorban többek között olyan közismert versek hangzottak el, mint az Aludj, a Nem tudhatom, Hetedik ecloga, Éjszaka, Levél a hitveshez, Gyökér, Gyűlölöm, Nyolcadik ecloga, Erőltetett menet és a Két karodban.
| < Előző | Következő > |
|---|










