Biztonságos kerékpártúra a Velencei-tó körül. Még nyáron elkészül a velencei-tavi kerékpárút-hálózat befejező szakasza. A fejlesztés eredményeként körbe lehet majd kerekezni a Velencei tavat.
Az 506 millió forintból megvalósuló beruházáshoz támogatást nyert három tóparti település, Velence, Pákozd és Sukoró. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 400 millió forint. 106 millió forinttal a települések járulnak hozzá az útépítéshez.
A munkaterület átadása tavaly év végén történt meg, de a rossz időjárási viszonyok miatt a tényleges kivitelezést csak áprilisban tudták elkezdeni a szakemberek.
Az új bicikliút, vagyis a Velencei-tó körül még hiányzó szakasz Székesfehérvár-Kisfaludtól a velencei északi strandig halad majd és ott csatlakozik a már kiépült kerékpárút-hálózathoz. Az új szakasz 15,4 kilométer hosszú lesz, amiből 12,6 kilométernyi rész kiépített, a többi felfestéssel kijelölt rész. A kerékpárút az arborétum mellett halad az evezős pálya felé, egy leágazása a Mészeg-hegyi Katonai Emlékpark mellett vezet el a hajóállomásig. Az út nagyobb része aszfaltburkolatot kap, a velencei és a pákozdi belterületi rész térkővel lesz burkolva.
Az építés július 29-re készül el, de néhány rövid szakasz csak később tudnak megépíteni Pákozdon a csatornázás és a régészeti feltárások miatt. Ha a Szúnyog-szigetre is belátogatnak a kerékpározók, 33,5 km tekerhetnek ahhoz, hogy megkerüljék a Velencei-tavat, mondta el Takács János, Pákozd község polgármestere.
| < Előző | Következő > |
|---|










