Elballagtak, most írnak

A ballagás könnyebb volt. Két hétig mindennap más-más tantárgyból vizsgáznak a most érettségizők, akiknek legalább öt tantárgyból kell számot adniuk megszerzett tudásukról.

Megkezdődtek az érettségi vizsgák Pusztaszabolcson a Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban. Idén 49 végzős diák ad számot az iskolában megszerzett tudásáról.

Hétfőn hagyományosan magyar nyelv és irodalomból kapták meg a két részből álló  feladatsort a vizsgázók. A szövegértési feladatra 60 perc, a szövegalkotási feladat kidolgozására 180 perc állt rendelkezésre a diákoknak.

A feladatlapokat Adonyban a jegyzőtől vehette, illetve veheti majd át minden vizsganap reggelén az iskola igazgatója egy lezárt borítékban, amit csak közvetlenül a vizsga előtt szabad kibontania. Az érettségizőknek összesen öt tantárgyból kell kötelezően vizsgát tenniük, amire egészen a jövő hét végéig lesz lehetőségük. A feladatlapokat az iskola tanárai javítják ki és az eredményről minden diákot értesítenek. Június első hetében lehet megnézni és szükség esetén észrevételt tenni a javítással kapcsolatban.

A főiskolára, egyetemre készülők emelt szintű érettségi vizsgát tehetnek. Nekik a központilag kijelölt helyen, Székesfehérváron kell megírniuk a dolgozatukat. A középszintű érettségi vizsgát tevő tanulók helyben vizsgázhattak.

Az iskolából főleg a gimnáziumi osztályból kikerülők akarják tovább folytatni tanulmányaikat, a szakközepes osztályok kereskedelmi és közgazdasági tagozatos diákjai a vizsgák után többnyire munkát keresnek majd.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 08., Szerda, Aranka napja van.
Holnap Abigél és Alex napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok