Életmód Napok Pusztaszabolcson

Tűzzsonglőrök, néptáncosok, és a Sárga taxi együttes vidítja fel a tűszúrásokat elszenvedőket Pusztaszabolcson, az Életmód Napokon.
Kilencedik alkalommal rendezik meg az Életmód Napokat Pusztaszabolcson. A két napos rendezvényen többféle egészségügyi szűrésre jelentkezhetnek az érdeklődők. A vizsgálatok ingyenesen, vagy nagyon kedvezményes áron vehetők igénybe. A doktorok 9 órától 14 óráig várják az egészségükre figyelő polgárokat, nemcsak a városból, de a környező községekből is. Lesz mammográfiai, családi fogászati, szájüreg- és koleszterinszűrés. Megvizsgáltatható az immunrendszer, a májfunkció, a prosztata, és a keringési rendszer. Aki egészséges, részt vehet az ingyenes véradáson is.
A szűrések, orvosi vizsgálatok a kastély épületében lesznek. A kertben sátrakat állítanak fel, ahol az egészséges élethez szükséges ételekkel, természetgyógyászati eszközökkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Míg a felnőttek vizsgálata tart, addig a gyerekek az ugráló várakon játszhatnak és a kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Délután néptáncosok, különböző művész együttesek, énekesek, tűzzsonglőrök gondoskodnak a szórakoztatásról. Lesz tűzijáték, a táncot kedvelők pedig a Sárga taxi együttes zenéjére rophatják hajnalig. A szervezők minden egészségével törődő pusztaszabolcsit várnak augusztus 21-én és 22-én a Kastélykertbe, az Életmód Napok rendezvényeire.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok