Emlékmű a hősöknek

 

160 éve kivégzett hősökre emlékeztek október 6-án. A Mészeg-hegyen a honvédelmi miniszter is beszédet mondott az aradi vértanúk tiszteletére készült emlékműnél.
 Az 1848-49-es szabadságharc 13 hős katonai vezetőjét 1849 október 6-án Aradon, gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt Pesten végezték ki. Emlékükre Pákozd Község Önkormányzata, és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Pákozdon szervezett kopjafaavatással egybekötött ünnepséget, mely keretében felavatták a vértanúk és a mártír miniszterelnök emlékoszlopait.
Takács János megnyitóbeszéde után Dr. Katona Tamás történész emlékezett a 160 éve történt eseményekre, majd Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondta el avatóbeszédét.
A honvédelmi miniszter beszédében kiemelte, büszke arra, hogy Pákozdon sok ember összefogásával méltóan emlékeznek erre a történelmi eseményre.
Az ünnepségen a történelmi egyházak jelenlévő képviselői megszentelték Világhi Árpád szobrászművész és Csibi László fafaragó mester műveit, majd az ünneplők koszorúkat helyeztek el az emlékhelyen.

 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 21., Hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia és Rita napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok