Évértékelő ülés

Bár a bűnözés megfékezése a rendőrség feladata, a jelenségnek társadalmi okai is vannak, ezért azt csak a lakossággal közösen végezhetik hatékonyan a rendőrök. Többek között erről is szó volt a Gárdonyi Rendőrkapitányság évértékelő értekezletén.

Évértékelő ülését az agárdi rendőrségi üdülőben tartotta a Gárdonyi Rendőrkapitányság, hivatásos és közalkalmazotti dolgozói, a Fejér Megyei Rendőr Főkapitányság vezetője, valamint stratégiai partnereik, a székesfehérvári városi ügyészség illetve a székesfehérvári városi bíróság képviselőinek jelenlétében. Az értekezleten a gárdonyi kapitányság 2010. évi tevékenységére tekintettek vissza, hogy meghatározhassák az előttük álló feladatokat.

Dr. Sági János rendőrkapitány elmondása szerint a rendőrök közterületen eltöltött óraszáma az előző évhez viszonyítva közel húsz százalékkal nőtt 2010-ben, de az ismertté vált bűncselekmények száma ennek ellenére emelkedett.

Bár a bűnözés megfékezéséből, felderítéséből nagy szerepet kell vállalnia a rendőrségnek, de kezelésére önmagában nem képesek. A rendőrkapitány szerint, mivel a bűnözés társadalmi jelenség, a megoldásnak is annak kell lennie.

A nyári turisztikai szezon biztosítását a rendőrök eredményesnek ítélték meg, csakúgy mint a közlekedésbiztonság területén végzett munkájukat. Bár a könnyű sérüléssel járó balesetek száma kis mértékben emelkedett, a halálos és a súlyos balesetek száma csökkent 2010-ben. Az ittasan közlekedési balesetet okozók arányát pedig, a pozitív alkoholszondás kiszűréseknek és az ittas vezetők elleni következetes fellépéseknek köszönhetően, sikerült tíz százalékra visszaszorítani a Gárdonyi Rendőrkapitányság területén, ami országosan is jó eredménynek számít.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok