Dinnyésen a Hagyományőrző Központban rendeztek falukarácsonyt. A hideg ellenére sokan látogattak el az ünnepi műsorra, ahol a dinnyési óvodások és az Iglice népdalkör előadását követhették figyelemmel az ünneplők.
A rendezvény végén a szervezők a falubelieket forró teával, forralt borral, süteménnyel és zsíros kenyérrel vendégelték meg.
A falu karácsonya után a főépületben egy másik rendezvény vette kezdetét, nemzetek karácsonya címmel, ahol cseh, francia és spanyol önkéntesek mutatták be saját nemzetük karácsonyi szokásait. Az érdeklődők megtudhatták, a spanyolok számára a szilveszter jelenti azt, amit számunkra a szenteste. Franciaországban a városok főterén fenyőt állítanak, az út menti fákon sok ezer kis színes égő világít. Csehországban úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövőt. A nemzetek karácsonyán a magyar fiatal lányok követve a cseh példát, cipődobással kerestek férjet maguknak, míg a gyerekek francia karácsonyi édességeket kóstoltak és spanyol dalokat tanultak.
| < Előző | Következő > |
|---|











