Fejér-szer

Címkék: Dinnyés Hírek
A magyar ember összetartásban, vigasságban erős, bátor és tiszta! Ez volt a mottója a Dinnyésen megrendezett és a szervezők által politikamentesnek ígért, de a napi pártpolitikai aktualitásoktól nem mentes Fejér-Szer I. Magyarok Fejér Megyei Találkozójának.
A Fejér-Szer azt az ősi hagyományon alapuló gyűlést jelenti, amelyen „egyenlők között az elsők találkoztak". A magyarok nemzetiségei minden évben összeültek a pusztán, hogy törvényt üljenek. Később az évszázad viharai elszakították a magyarokat e hagyománytól. A hagyományteremtő rendezvénnyel a szervezők újraélesztették ezt az összefogást. Összegyűltek, hogy megmutathassák egymásnak értékeiket, hagyományaikat.
A rendezvényen 25 település képviseltette magát a megyéből. Tóth István, Gárdony város polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, hogy tavaly döntöttek a rendezvény megszervezéséről. Dinnyésen a templomkertben jövő nyárra megépül egy hagyományőrző központ is, színpaddal és főépülettel.

Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke beszédében a tó értékeinek védelmére hívta fel a figyelmet. A látogatók íjász és csikós bemutatót is megtekinthettek, a vásári sokadalomban pedig kézműves árukat vásárolhattak. Az egyik jurtában a Magyar Bibliából olvastak fel, de előadást tartottak a halászatról és a rovásírásról is. A rendezvényen alakult meg a Magyarok Szövetsége Rendező Egészségügyi, valamint Kézműves Tagozata. A délután érkezett vihar több programot meghiúsított. A vihar elvonultával az ottmaradtak fát ültettek. Este Dinnyés József a dalaival az egyik jurtában lépett fel. Gallai Magda főszervezőtől megtudtuk, hogy augusztus 21-23-án rendezik meg a Magyarok Országos Gyűlését, Kunszentmiklós-Bösztörpusztán.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok