Filmklub indul az Agárdi Közösségi Házban. Az érdeklődők a magyar filmgyártás 2000 utáni terméséből szemezgethetnek.
Hankovszky Dóra és Barna Beáta szervezésében kéthetente várja vendégeit a Nyitott szem filmklub. A helyszínt és a felszerelést a gárdonyi művelődési ház biztosítja a klub számára. Az első vetítés alkalmával, november 12-én Goga Krisztina alkotását, a Kaméleont nézhetik meg az érdeklődők. Összesen nyolc, az ezredforduló után készült magyar filmet tekinthet meg a közönség.
A filmkedvelők az Agárdi Közösségi Ház kistermében csütörtök esténként hét órai kezdettel nézhetik meg a magyar alkotásokat. A vetítések után lehetőség nyílna közösségi beszélgetésekre és teázásra is. Megfelelő számú érdeklődő esetén a szervezők egy másik tematikával is indítanának filmklubot tavasszal.
| < Előző | Következő > |
|---|










