Filmsztár Pázmándon

A bajnok ló bemutatójára sok Velencei-tó környéki lakos volt kíváncsi. A településen nem csak Aiso patáitól porzott az iskolaudvar, fogathajtók is versenyeztek egymással.

Tízedik alkalommal rendezték meg a Fogathajtó találkozót Pázmándon. A munka ünnepén családi majális is várta a Kempelen Farkas Általános Iskola udvarába látogatókat. A Pázmándi Lovas Egyesület és a Szülői Munkaközösség szervezésében fogathajtó találkozóval, nemzetközi hírű fríz lovas bemutatóval, családi vetélkedővel színesített majálist rendeztek. A fogathajtó versenyszámok között kétfordulós akadályhajtás és vadászhajtás szerepelt. A rádlis kategóriában a kajászói Kovács Lajos ért el első helyezést, a vadászhajtáson a csákvári Bakonyi János lett az első, a népies fogatok kategóriában pedig a lovasberényi Szűcs András volt a győztes, aki az összetettben is nyert, így másodszorra is hazavihette a vándorkupát. A versenyek után Aiso a fríz telivér mutatkozott be a közönségnek.

Aiso, a fríz mén, 2000. nyarán született Hollandiában, három éves korában került Magyarországra. Tulajdonosának felkérésére a sikeres magyar versenyző, Dallos Gyula kezdett foglalkozni vele. 2005-ben egy kis kitérőt tett a filmek világába. Az Eragon című amerikai filmben, amit hazánkban forgattak, Jeremy Irons lovagolta. 

A fogathajtó találkozóval egybekötve „Ló és ember” címmel nyílt kiállítás a pázmándi művelődési házban. A tárlaton festmények, fényképek, grafikák, fafaragások és régi tárgyak tekinthetők meg. A kiállítás május tizedikéig, hétköznapokon 15-től 19 óráig, hétvégén 10 órától 19 óráig várja az érdeklődőket, tájékoztatta a Napvilág szerkesztőségét Kőszegi József, a Pázmándi Lovas Egyesület elnöke.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 05., Vasárnap, Ágota és Ingrid napja van.
Holnap Dorottya és Dóra napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok