Finálé

Címkék: Agárd Hírek

A középiskolás korosztályt célozta meg a Finálé, melyet a VVSI évadnyitója után rendeztek meg. A második alkalommal megrendezett Finálé célja a kulturált szórakozás,

az egészséges életmód és az értékek megőrzése, mondta Nyikos Annamária, szervező. A programsorozat a „Vízre száll a képzelet, bolondos vízi járművek versenyével” kezdődött. A rendezvényen 12 civil szervezet vett részt, köztük a Zöld Alma Alapítvány, a Gyermekvédelmi Alapítvány, az Életművész Ifjúsági Egyesület. Máté G. Péter, a Tó Tévé főszerkesztője több interjúbeszélgetést is készített a rendezvény alatt, többek között Horváth Viktor, öttusázóval.

 

Volt Szedtevette népzenei koncert, baranta bemutató, sárkányhajós bemutató, fellépett a Jázmin Hastánccsoport és a Kaukázus Együttes. A középiskolások egy verseny keretében megmérethették tudásukat arról, ki tud többet az Európai Parlamentről. A nyertes csapat a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium csoportja volt, nyereményüket Dr. Őry Csaba, Európa Parlamenti képviselő ajánlotta fel. A finálén közel 500-an szórakoztak. A rendezvény a Fejér Megyei Önkormányzat Turisztikai és Ifjúsági Bizottság támogatásával valósult meg.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok