Gárdony Testületi Ülés

A Szabad Tér Egyesület és az Életművész Ifjúsági Egyesület azzal a kéréssel fordult az Önkormányzathoz, hogy a Gárdony Bóné Kálmán utca 9. szám alatti önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant ifjúsági és közösségfejlesztési célokkal bérbe vehesse. Az egyesületeknek olyan terveik vannak, amelyekhez nélkülözhetetlen egy állandó ingatlan. A kérelmet a képviselő-testület elutasította, mert a Művelődési Ház felújítása miatt az ingatlanra szükségük van. Az egyesületeknek más formában próbálnak majd segítséget nyújtani. 
A Fókusz Szociális Szolgálat, Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Gárdonyi Óvoda alapító okiratának módosítására volt szükség, mert törvény írja elő, hogy az államháztartási szakfeladatokat számmal és megnevezéssel is meg kell adni.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás folytán a helyi rendeleteket összhangba kellett hozni az Európai Parlament és Tanács irányelveivel, amelynek második üteme is megtörtént a testületi ülésen. 
A Chernel István Iskola és tagiskolája a Gárdonyi Általános Iskola pedagógus és tanulócsoport létszámának módosításáról döntöttek a képviselők, valamint meghatározták a 2009-2010-es tanév első osztályok és tanulócsoportok létszámát is a testületi ülésen.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok