Gyengénlátók és a könyvtár

Korszerűbb körülmények a könyvtárban. Egy pályázat segítségével vak és gyengénlátó embereket is várnak a gárdonyi könyvtárban.

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett pályázatra a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár hat tagból álló konzorcium vezetőjeként nyújtott be pályázatot. A támogatásból a konzorcium minden  könyvtárában, köztük Gárdonyban is fejlesztették többek között a számítógép-parkot. Gárdony Város Önkormányzata a könyvtár számítógépes rendszerének teljes felújítására pályázott, ennek része volt egy speciális programmal ellátott számítógép is, amely lehetővé teszi a vakok és gyengénlátók számára a számítógépes szolgáltatások igénybevételét.Ezt a programot ingyenesen használhatják a látásukban korlátozott emberek a gárdonyi városi könyvtárban.

Egy másik pályázat a könyvtár állományának elektronikus feldolgozását teszi lehetővé. A pályázati határidő betartása érdekében a gárdonyi könyvtár szerdai napokon zárva tart. Ilyenkor az érdeklődők az agárdi Márvány utcai fiókkönyvtárat kereshetik fel. A várhatóan júniusban befejeződő munka eredményeképpen az interneten is elérhető számítógépes katalógusban körülbelül 35.000 kötet között saját otthonukban is keresgélhetnek majd az olvasók.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok