Az emlékezés napja. A velencei temetőben több helyen is koszorút helyeztek el és gyertyát gyújtottak mindazokra emlékezve, akik már nincsenek az élők sorában.
Minden évben összegyűlnek Velencén a temetőben a diákokból, helyi lakosokból, képviselőkből és az egyházak vezetőiből álló csoport, akik megemlékeznek a halottakra kortól, nemtől és felekezettől függetlenül. Fehér Györgyné a Kulturális Bizottság elnöke rövid beszédben emlékezett meg az elhunytakról.
A gyertyagyújtás után Sörédi Imre katolikus plébános imát mondott. Az 1956. október 23-án meghalt diák sírjánál Juhász Gyula képviselő az önkormányzat nevében koszorút helyezett el, majd a jelenlévők gyertyát gyújtottak. A katonai temetőben a II. világháborúban elhunyt ismeretlen magyar és német katonák sírhelyénél Galambos György alpolgármester és Cserny Vilmos képviselő koszorúzása után, a Zöld Liget Általános Iskola és Speciális Diákotthon diákjai gyújtottak mécseseket. A megjelentek közösen elénekelték a Himnuszt, majd ezt követően a II. világháborúban elesett szovjet katonák sírjánál is koszorút helyeztek el.
| < Előző | Következő > |
|---|












