Szálltak a gömbök a tó felett. Idén immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevált.
A kezdőnapon a tó mellől szálltak fel a színes léggömbök, másnap pedig már Székesfehérvárról is. Magyar, szlovák, angol és német nemzetiségű résztvevők, összesen húsz csapat versenyzett az idén.
A szombaton a szervezők az agárdi parkerdőben várták a karnevál iránt érdeklődőket. Az idelátogatókat kirakodóvásár és sörsátor várta, valamint gyermekműsort tekinthettek meg. Az erős szél miatt a motoros sárkányrepülők nem tudtak felszállni, de az ejtőernyősök ugrása mellett helikopteres bemutató is szórakoztatta a közönséget.
A nap folyamán több mint tucatnyi hőlégballon szállt fel a magasba. A Gesarol zenekar fellépése után a sötétben a kivilágított ballonok csodálatos látványt nyújtottak. A program végén tűzijátékban gyönyörködhettek a látogatók.
A zárónapon a délelőtti hőlégballon-felszállások az erősödő szél miatt elmaradtak. Az ünnepélyes eredményhirdetésre délután került sor.
| < Előző | Következő > |
|---|











