Húszan egy tárlaton. Az agárdi Velencei-tavi Galéria ad otthont annak a kiállításnak, amelyen a Velencei-tavi Művészetbarátok Köre tagjai bemutathatták alkotásaikat a közönségnek.
A galéria megnyitása óta hetente új kiállításokat látogathatnak az érdeklődők, a péntek esti hangtárlatokon pedig zenét hallgathatnak. A legutóbbi Velencei-tavi Művészbarátok Körének kiállítását Tóth István Gárdony város polgármestere nyitotta meg.
A 2002 óta létező Művészbarátok Körének elnöke, Tóthné Szabó Magda mutatta be az alkotókat a közönségnek. A kiállításon Balázs Gyula, Motel Gábor, Abonyiné Tőke Klára, Nagy Éva, Boriné Elvira, Nagyné Piroska, Daniella Csejtei, Sándor Márta, Imréné Meszes Judit, dr. Schmidt Éva, Imre Lilla, Somogyi László, Imre Sándor, Tóthé Szabó Magda, Kaposváriné Mihályi Mária, Ivánka T. Mária, Kratancsik Mihály, dr. Varga László, Márton Rozália, Wladimir Katalin műveit nézhetik meg az odalátogatók. A művészek között van olyan is, aki több évig külföldön élt, majd a tóparti települések valamelyikében telepedett le és azóta is ott alkot. A megnyitón Nagy Ida és barátai ének műsort adtak elő.
Az érdeklődők a kiállítást a Velencei-tavi Galériában hétfő kivételével augusztus 29-ig naponta 10-18 óráig tekinthetik meg.
| < Előző | Következő > |
|---|










