A Zöldliget Általános Iskolában a magyar-angol kéttannyelvű program 2009-ben indult először. A cél az volt, hogy a gyerekek az anyanyelv elsajátításához hasonlóan minél korábban elkezdjék az angol nyelv tanulását is.
Jelenleg 17 tanulócsoportja van az intézménynek, a következő tanévtől pedig minden évben egy tanulócsoporttal növekszik majd az diáklétszám.
A nyelvi elemeket a gyerekek konkrét tevékenységeken keresztül ismerik meg. A nyelvi órák rendszeres kísérői a mozgás, zene, ritmus, tánc és a manuális tevékenységek. Az óravezetés angol nyelven történik.
Az 1-2. osztályban az órákon a fő feladat a beszéd, a bő szókincs megteremtése. Az írás-olvasás, a nyelvtanítás kezdeti szakasza a 3-4. évfolyamokon zajlik.
A felső tagozaton a nyelvtudás megszilárdítása a cél. A nyolcadik évfolyam végére középfokú nyelvtudással kell rendelkezniük a jelesre értékelt tanulóknak.
A két tanítási nyelvű oktatás első osztályába jelentkezőknek egy jelentkezési lapot kell kitölteniük. Bármely településen élő tanuló jelentkezését szívesen fogadják, azonban előnyben részesítik a velenceieket. A két tanítási nyelvű oktatás első osztályába jelentkezők játékos képességvizsgálaton vesznek részt, amelyen nem a gyermekek előzetes ismereteit, vagy angoltudását mérik fel a szakemberek, hanem arra kíváncsiak, hogy a különböző képességterületeken elérik-e az életkoruknak megfelelő fejlettségi szintet.
A plusz egy osztály indítása mellett változás lesz még az intézmény életében az is, hogy szeptembertől az első és második osztályok a Velencei-tó északi oldalán, a Bethlen Gábor utcában található Zöld iskolarészben kapnak helyet.
| < Előző | Következő > |
|---|










