Jó úton a termálfürdőbe

1300 méteren újul az út Agárdon. Télen már a megújult úton közlekedhetnek az arra lakók és a termálfürdőbe látogatók.

Lakossági fórumot tartottak a Chernel István Általános Iskola és Gimnáziumban. A fórum témája az Alkotmány út felújítása volt, célja pedig az, hogy az utcában lakók pontos tájékoztatást kapjanak a felújításról.

Az eseményen Tóth István, Gárdony Város polgármestere elmondta, hogy a pályázatot tavaly augusztusban nyújtotta be az önkormányzat. A útfelújítás a Közép-dunántúli Operatív Programból valósul meg, a projekt összege több mint 140.000.000 Ft, amelynek 70%-a Európai Uniós támogatás.

A támogatási szerződés megkötése idén márciusban történt. Lezajlott a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás, a beruházási munkákat a PUHI-Tárnok Kft. végzi. A vállalkozói szerződés aláírták, a munkálatok július első felében kezdődnek. A befejezés várható időpontja november 15-e.

A kivitelezés a járda kiépítésével kezdődik majd. Az út szélesebb, magasabb lesz és új aszfaltburkolatot kap. Ezeken kívül felújítják az árkokat, buszmegálló peronokat építenek, a József utcáig egy oldali járda, a József utcától kétoldali aszfaltos járdát építenek ki.

Az utca, fürdő felőli végénél a járda kiöblösödik, a sétálók, kerékpárosok részére pihenőt alakítanak ki.

A kiépítendő út hossza 1291m, bal oldalán 1288 fm, jobb oldalán pedig 820 fm járdát készítenek majd.

A fórumon arról is tájékoztatták az érdeklődőket, hogy az útpályája felújítása szakaszos lezárással történik majd, így a buszközlekedést csak kis mértékben zavarja. Az önkormányzat kéri a lakosság türelmét és megértését, mondta el a Napvilág szerkesztőségének Nemesné Bácskai Zsuzsanna, a gárdonyi önkormányzat munkatársa.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok