Karácsonyváró nem babonásoknak

Tizenharmadik alkalommal tartottak karácsonyváró rendezvényt az Agárdi-Gárdonyi Polgári Körök szervezésében. A Mikszáth Kálmán utcai pavilonsor melletti téren számos program várta az ünnepre készülődőket, a hóesés miatt azonban a tavalyi évhez képest kevesebb volt a látogató. A rendezvényen volt adventi mazsorett show, néptáncbemutató, bohócműsor, tűzzsonglőr show.

Az Agárdi Kicsinyek Kórusa betlehemes játékot adott elő, a református hittanos gyerekek karácsonyi dalokat énekeltek, szerepelt a gárdonyi óvoda Süni csoportja, a Musculus Vocalis kamarakórus, a dinnyési Iglice népdalkör, valamint az Alborada kórus.

A karácsonyi képeslapkészítő versenyen az óvodások munkái közül Farkas Koppány, az iskolások alkotásai közül pedig Házi Tímea képeslapját vélte a legszebbnek a zsűri. A legfinomabb karácsonyi édes süteményt Budai Tiborné, a legjobb sós süteményt pedig Csaba Zoltánné készítette. A kirakodóvásáron karácsonyi ajándéktárgyakat, kézműves termékeket lehetett vásárolni, a szervezők pedig ebéddel is várták a megjelenteket.

A rendezvényen, felajánlott tárgyakból jótékonysági árverést tartottak. Többek között licitálni lehetett az FTC játékosai által dedikált labdára is. 
A karácsonyvárón negyvenezer forint, az Agárdi-Gárdonyi Polgári Körök előző rendezvényén pedig hetvenezer forint gyűlt össze, így több mint százezer forint értékben készítenek majd a szervezők negyven többgyerekes családnak karácsonyi ajándékcsomagot.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok