Kifőzték az iparosok

A hétvégén harmadik alkalommal rendezték meg bográcsos grillpartijukat a tókörnyéki iparosok. A rendezvényről délután négykor busz indult a 2010-ben átadott új gárdonyi létesítményekhez, hogy a résztvevők megtekinthessék a helyi iparosok közreműködésével megvalósult fejlesztéseket, vagyis a Velencei-tavi Galériát, a Madárvártát és a Dinnyési Hagyományőrző Turisztikai Központot.

Ez idő alatt a gárdonyi iskola sportpályáján 22 csapat főzött. A bográcsokban gulyásleves, halászlé, pörkölt és nyúlpaprikás készült, a grillfelületeken pedig különböző húsokat sütöttek az iparosok.

Hat órára 230 vendég érkezett a partira, akiket a pákozdi Abajka citerazenekar műsora szórakoztatott.

A szervezőnek, Dávid Zoltánnak, a gárdonyi Ipartestület elnökének elmondása szerint a III. Iparos bográcsos grillparti az összetartást hivatott erősíteni, ezért a főzőcsapatok között nem hirdettek győzteseket és veszteseket, így versenyzés helyett egymásnak főztek a résztvevők.

A hajnalig tartó mulatságon az élőzenét Kállai Szilárd biztosította.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok