Az Adonyi Kistérségben a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola 4. osztályos tanulói voltak a legjobb matematikusok.
Kistérségi Kismatematikus Csapatversenyt hirdetett az adonyi kistérségi általános iskolák 4.osztályos tanulói számára a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola. A rendezvényt az iskola igazgatója nyitotta meg.
A versenyre négy település, Daruszentmiklós, Iváncsa, Mezőfalva és Pusztaszabolcs küldte el a három főből álló csapatait. A versenyzők bemelegítésként két villám kérdést kaptak, majd ezt követően írásban még tizenegyet. A csapatoknak a megadott idő alatt egyenként kellett a példákat megoldaniuk.
A kidolgozott megoldásokat egy öttagú zsűri bírálta el, amelyben helyet kapott az iskola igazgatója és a versengő iskolák egy-egy pedagógusa.
A hét induló csapat közül a pusztaszabolcsi diákok szerezték meg az első helyet.
Teljesítményük elismerésül a győztes kis matematikusok és a helyezettek oklevelet kaptak, míg a többi résztvevő mindegyike emléklappal térhetett haza. A szabolcsiak Mesterhármas elnevezésű győztes csapatának tagja volt Juhász Csenge, Pohl Katalin, Darvas Balázs. A diákokat Ságiné Mihalek Judit készítette fel, tájékoztatta szerkesztőségünket a rendezvény főszervezője, Ádámné Farkas Bea tanárnő.
| < Előző | Következő > |
|---|










