Közel fél éve avatták fel a velencei kistérségi szakorvosi rendelőintézetet.
Pár nap múlva már fél éve lesz, hogy ünnepélyes keretek között átadták a velencei kistérségi szakorvosi rendelőintézetet és gyakorlatilag október óta teljes üzemben működik az egészségügyi intézmény. Dr. Ferencz Péter a szakrendelőt üzemeltető nonprofit kft. ügyvezető igazgatója szerint a közel félév elegendő volt ahhoz, hogy megismerjék és megkedveljék a betegek a kistérségi egészségügyi szolgáltatást.
A nappali kórház is megépült, szeptember 8. óta érvényes működési engedéllyel rendelkezik az üzemeltető cég, de törvénymódosításra vártak, hogy a szükséges finanszírozáshoz juthassanak. Ugrásra készek az induláshoz, és a betegegek is nagyon várják, hogy a velencei szakorvosi rendelőintézetben gyógyulhassanak. A finanszírozás minden tekintetben központi kérdés. A szakrendelő megnyitása előtt sok szakember vélte úgy, nem lesz elég pénz az intézmény működtetésére. Dr. Ferencz Péter nem elégedetlen a szakrendelőnek juttatott támogatással.
Míg a Szent György kórházban egy-egy szakrendelésnél, például az ultrahangos vizsgálatnál olykor több hónapig kell várniuk a betegnek, addig Velencén a városlista jóval rövidebb.
Dr. Ferencz Péter szerint a kistérségi szakorvosi rendelőintézet orvostechnikai és informatikai felszereltségével jelenleg a magyar egészségügy felső régiójában helyezkedik el. De vajon meddig lehet ezt a szintet tartani?
| < Előző | Következő > |
|---|










