Őszi gyakorlat és kompetencia alapú oktatás. Többek között ezekről is döntött a Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás a legutóbbi ülésén.
Rendkívüli ülést tartott a Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás, amelyen a résztvevők tájékoztatást kaptak a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak őszi gyakorlatával kapcsolatban. A Kistérségi Társulás 2 éve áll kapcsolatban az iskolával, minden évben hallgatók érkeznek a kistérségbe és különböző felméréseket készítenek, amiket be is mutatnak. Tavaly a zöldfelület felmérését végzeték, de nem sikerült befejezniük, így idén ősszel ezt fogják folytatni. Új közbeszerzési pályázat közzététele miatt módosítani kellett a közbeszerzési tervet, melyet a tanács elfogadott.
Megtárgyalták a „Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás innovatív intézményeinek tartalmi fejlesztése” elnevezésű tervezetet is, amely a kompetencia alapú oktatás előkészítését tartalmazza a Kistérség által fenntartott intézményekben. Pályázaton 13 millió forintot nyert a Kistérség a pázmándi Kempelen Farkas Tagiskola felújítására. Az ülésen megtörtént a kivitelező kiválasztása.

| < Előző | Következő > |
|---|