A szépkorúak ünnepelhettek először a közösségi házban, Velencén.
A Velencei Nyugdíjas Klub tagjai az elsők között járhatták körbe a felújított újtelepi részen található Közösségi Házat. Velence Város Önkormányzata még 2009-ben pályázott az egykori iskolának teljes körű felújítására és közel 78 millió forint támogatást nyert el. Az intézményben végzett munkákról Oláhné Surányi Ágnes Velence Város polgármestere beszélt a megjelenteknek.
Felújították a parkolóhelyeket is, járdát és játszóteret építettek, a belső udvart pedig úgy alakították ki, hogy ott lehetőség legyen piac rendezésére. A polgármester beszéde után minden vendégnek egy csomag szaloncukrot adott át. Az ajándékozást követően a Zöldliget Általános Iskola tanulóival közösen énekeltek a klub tagjai, majd karácsonyi történetet adtak elő az iskolások.
Az épület a nyugdíjas klub mellett több civilszervezetnek biztosít ingyenesen helyet. A beruházás 85 százalékát a pályázati forrás fedezte, a fennmaradó több mint 11.000.000 forintot az önkormányzat biztosította.
| < Előző | Következő > |
|---|











